Téma
Fegyelem idézetek
-
Életem mélyén az igazi életem lapul, villámlás-ajtórésben igazi alakom oson, és mégis rettegve várom, hogy szembetalálkozom egyszer végre s véglegesen magammal, mint egy furcsa, nagy szállodai tükörben, s elmozdul a lépcső, a lámpát tartó angyal, s hullok kifosztva, megfelezve és kettétörten. Csukás István
-
Az ember arra született és sorsa is talán igazából azzal teljesül ki, ha élete során visszafordíthatatlan, olykor megrázó változásokkal szembesül, ha részesül bőven hazugságból és nyomorúságból is, (...) hiszen gondok, sérelmek, veszteségek nélkül az élet mérhetetlenül sivár. Megmérettetés nélkül a méltóság merőben üres, mennyországi fogalom marad. Bodor Ádám
-
Az együttérzés, a szeretet, az alázat, a becsület, a hûség és az igazmondás - ezek mind-mind olyanok, mint a hatalmas táblaüvegek, amelyeknek a kismadarak újra meg újra ostobán nekirepülnek. Darabokra törjük magunkat a szeretet üvegén, az igazság üvegén, ostobán küzdünk, hogy olyan helyre juthassunk be, ahová nem lehet, hogy olyanok legyünk, amilyenek alkatunknál fogva nem lehetünk. Dean Ray Koontz
-
Minden életforma megváltoztatja az ökoszférát, már csak a puszta jelenlétével is, annál erősebben, minél nagyobb tömegben van jelen. Ez eddig rendben is van. Ugyanúgy jogunk van a létezéshez, mint az amőbáknak, a szardelláknak, a búbos bankáknak, a vízilovaknak vagy az annyira egyébként nem is gonosz farkasoknak. Felfaljuk egymást, mûködik az anyagcserénk, kiválasztunk, káros anyagokat bocsátunk a levegőbe. Az emberiség felszámolása, amelyről az ökoromantikusok azt gondolják, hogy visszaadná a természet egyensúlyát, semmin sem változtatna. A természet sohasem volt egyensúlyban. Milyennek kellene lennie egy ilyen egyensúlynak? Melyik földtörténeti korban volt ilyen egyensúly? A bolygónk története egymás kiszorításának a története. Nem arról van szó, hogy tûnjünk el és ne zavarjunk senkit. A továbbiakban is meg fogjuk változtatni a világot; állat- és növényfajok fognak kipusztulni miattunk, aztán egyszer majd mi magunk is kipusztulunk, talán azért, mert bizonyos tengeri baktériumok a légkörbe juttatnak valamit, amit nem tudunk elviselni. Ilyen az élet. Meg kell értenünk, hogy mi nem tudjuk tönkretenni a világot. Frank Schätzing