Téma
Fejlődés idézetek
-
Van azonban elérhető cél is, ez pedig az egyéni személyiség fejlesztése és megérlelése. És mivel meg vagyunk róla győződve, hogy az egyén az élet hordozója, az életet szolgáltuk, ha sikerült egy fát is gyümölcsözővé tennünk az ezer terméketlenül maradt között. Aki azonban arra törekszik, hogy mindent fölneveljen, ami csak nőni akar, hamarosan rájöhet arra, hogy mindig a gyom nő a leggyorsabban, és hamarosan elborít mindent. Ezért gondolom, hogy a pszichológiának az a legnemesebb feladata jelenünkben, hogy az egyén fejlődésének célját szolgálja szakadatlan. Igyekezetünk a természet igyekezetét követi abban, hogy az egyén kibontakoztathassa élete teljességét, hiszen az élet is csak az egyénben lelheti meg értelmét, nem pedig az aranyozott ketrecben gunnyasztó madárban. Carl Gustav Jung
-
Muszáj kérdezni és kérdezni és kérdezni, és soha fel nem hagyni a kérdezéssel, amíg a világ abba nem hagyja a pörgést. Felnőttek leszünk, akik szétzúzzák a fáradt, kimerült rendszert. Mászni és rágni és ásni fogjuk az utunkat egy radikális új világ felé. Az elménket és a lelkünket kőből és mûanyagból lenné és arannyá fogjuk változtatni; ebben hiszek. Így lesz, tudom.