Téma
Félelem idézetek
-
Magunk teremtjük a félelmet. A félelemnek egyetlen lakóhelye van: a jövőbe tekintő gondolatunk. Amitől félünk, üres fantáziálás, olyan dolog, ami nem létezik az adott pillanatban, ami nincs, és ha nem akarjuk, nem is lesz. Tehát a félelem csak elmezavar... nem tévesztendő össze a veszéllyel. A veszély az valós, a félelem az rajtunk múlik.
-
Az élet célja az, hogy kifejlesszük önmagunkat. Hiánytalanul meg-megvalósítani természetünket - ez itten mindannyiunknak rendeltetése. Az emberek manapság félnek önmaguktól. Elfelejtették az első és legnagyobb kötelességüket, azt a kötelességet, mellyel önmaguknak tartoznak. Természetesen irgalmasok. Táplálják az éhezőt, ruházzák a koldust. De tulajdon lelkük koplal és meztelen. A bátorságot többé nem ismeri az emberi nem. Talán sohase is voltunk igazán bátrak. A társadalomtól való rettegés, mely az erkölcs alapja, az Istentől való rettegés, mely a vallás titka - ez a két dolog kormányoz bennünket. Oscar Wilde
-
A félelem nem ellenség, bár sok spirituális tanító ezt mondja. "A szeretet ellentéte", vagy: "befagyott öröm". Valójában a félelem az őr, biztonságos helyen tart minket, melyben növekedünk; még azt is mondhatnánk, hogy a félelem ajándék. Később aztán, ahogy növekszünk, a félelmek, melyek egykor védtek, a korlátainkká válnak, és arra vágyunk, hogy megszülessünk. Ez elkerülhetetlenül megtörténik. Bízz most magadban, és így bízni fogsz akkor is, amikor a vágyad arra indít, hogy a régi félelmeiden túlhaladva belépj egy nagyobb, fényesebb birodalomba. Charles Eisenstein
-
A félelem (...) lehet háborúk kirobbantója, ugyanakkor a békekötés legfőbb mozgatórugója is. Ez az az érzés, ami teljesen ki tud fordítani minket önmagunkból, és a legbékésebb családanyából is kihozhatja a vadállatot, de ugyancsak a félelem a legönzőbb embert is képes bizonyos helyzetekben önzetlen, szívből jövő segítségre ösztönözni. Al Ghaoui Hesna