Téma
Feleség idézetek
-
Kezdett nyugtalanítani, hogy utam végeztével úgy térek haza, hogy a tudatomban semmi sem változott. Féltem, hogy eljátszom a nagy lehetőséget, és ha nem történik valami, ha nem teszek róla, hogy történjen valami, akkor a pillanat elillan, és soha többé nem lesz még egy ilyen esélyem. Az elhatározásom, hogy eljutok a szent hegyhez, csak még egoistábbá tett. Egyre jobban kötődtem a vállalkozásom sikeréhez, egyre nehezebben tudtam elengedni a dolgokat, egyre makacsabbul csimpaszkodtam az illúzióba, amelyről azt hittem, én vagyok. Ugyanúgy vágytam valamire Tibetben is, mint otthon, csak a vágyam tárgya volt más.
-
Megszelídül az ember, ha gyereke születik. Rájössz, hogy nem halhatsz meg. Élned kell a miatt a kicsi valami miatt, amit létrehoztál. Ugyanakkor semmi nem döbbent rá jobban a halandóságodra, mint az, ha gyereked születik. A jövőt ő jelenti, nem te. És megérted - ilyenkor érted meg igazán -, hogy az életed véges. Az élet túszul ejtett. Nem halhatsz meg, ugyanakkor tudod, hogy meg fogsz halni. Tony Parsons
-
Jó lesz idejekorán rendőrkordont vezényelni a jövő köré. Mert gondold csak el, gyalogolsz büszkén, boldogan, elöl a jövőbe, a többiek meg, ne adj Isten, másfelé kanyarodnak, igen kínos volna az. Tenned kell valamit védekezésül, ne mászkálhassanak összevissza más irányba, mint amit bölcsességed megszab nekik. Ha egyetlen pillanatra nem ügyelsz nagyon, ott maradhatsz a jövőben magad. És se ma, se máskor, soha senkit nem érdekel az, amit csinálsz. Fejes Endre
-
Higgyél Krisztusban, és higgyél abban is, hogy valahol neki is van valami célja azzal, mi lettél, mi vagy, merrefelé tartasz. A hitben úgysem a megváltás a fontos, hanem a nyugalom. Az Úr útjai kifürkészhetetlenek, de aki igazán hisz benne, annak, még ha pokolra is jut a bûnei miatt, mindig ott lesz a lelkében a nyugalom, hogy elviselje, ami rászakadt.
-
A többség belevész a létezés lármájába, alvajárásban támolyogják végig az életüket, megfeledkezve a külvilágról, a mobiltelefon révületében. Észre sem veszik a többieket. Az emberek önzők és közönyösek, és nem figyelnek arra, ami a látóterük szélén van. Ha nem keltesz feltûnést, olyan gyorsan kimész a fejükből, mint egy álom.
-
Ha valaki olyan munkát végez, amiben nem lehet önmaga, nem tud igazán kiteljesedni, hanem az önmegvalósítás és értékteremtés helyett inkább csak a fizetésért adja el az idejét, akkor végeredményben sokkal több pénzre van szüksége, mint annak, aki el mert indulni a saját útján. Az előbbi csoportba tartozó emberek ugyanis félelmetes összegeket költenek különféle fájdalomcsillapítókra (szükségtelen luxuscikkek, állandó szórakozás, drogok, alkohol, nők, mértéktelen evés stb.), azért hogy elnyomják magukban a "rosszul érzem magam, rossz az életem" érzést. Akinek fáj az élete, jóval többet költ, mint az a társa, aki minden nap lelkesen kel fel, hogy alkothasson, teremthessen valamit, amit értékesnek gondol.