Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Téma
Hazugság idézetek
A hazugságok kanos kis szemetek, úgy szaporodnak, mint a nyulak és ugyanolyan őrülten ugrándoznak jobbra-balra, az embernek igyekeznie kell számon tartani őket.
Karen Marie Moning
A tudat igazi története az ember első hazugságával kezdődik.
Joszif Brodszkij
Az ember részben attól lesz felnőtt, hogy megtanul nem túlságosan nyíltnak és őszintének lenni, és bizonyos helyzetekben inkább hazudni, semmint megsérteni valakit az igazsággal.
Jodi Lynn Picoult
Az igazság és a hatalom (...) csak egy ideig tud együtt utazni. Előbb vagy utóbb elválnak az útjaik. Ha hatalmat akarunk, egy ponton túl muszáj lesz fikciókat terjesztenünk. Ha meg akarjuk ismerni az igazságot, egy ponton túl le kell mondanunk a hatalomról.
Yuval Noah Harari
Az emberi kapcsolataink nem ott kerülnek bajba, hogy más igazságom van, mint neked, és nem értjük meg egymás igazát, hanem ott, hogy én is hazudok magamnak, te is, és egyikünk sem tud róla.
Müller Péter
Megbízható információk hiányában az embereknek hatalmukban áll elferdíteni a valóságot.
Az emberek a hazugsággal úgy vannak, mint szervezetünk a vitaminokkal. Egy bizonyos mennyiségnél többet nem tudnak felvenni.
A hazugság nem fér össze a szabadsággal. Aki hazudik, az nem szabad. Akit hazugságra kényszerítenek akár házasságban, akár szülőként, akár gyerekként, akár politikában, az nem szabad, és maga előtt sem az.
Szabó T. Anna
Az igazi író titka, hogy megtanuljon ügyesen hazudni, mert minden mesemondás lényege a lopás és a hazugság.
Az igazi író titka, hogy megtanuljon ügyesen hazudni, mert minden mesemondás lényege a lopás és a hazugság.
Aminek értéke van, eltörhet.
Mielőtt az élet oly zûrössé vált, mert mindketten megtanultunk hazudni, a tisztaság már elhagyta testünket, miként a vízbe kevert méreg feloldódik.
- Ha nagyon sok jólnevelt, illedelmes szóba csomagolják, akkor igazság lesz a hazugságból? - Nem. Ami nem igaz, arról akármilyen szép hosszan beszélhetnek, körülírhatják vagy becézhetik, ha egyszer nem az igazat mondod, akkor hazudtál. Függetlenül a körítéstől.
Fejes Endre
Ha bármi kikövetkeztethető a történelemből és az emberi természetből, tökéletesen biztos, hogy a zsarnokság egyre zsarnokibb lesz, és hogy az árucikkek egyre silányabbak lesznek.
Gilbert Keith Chesterton
Sokan nem kedvelik az igazságot, mert mocskos, gusztustalan, udvariatlan és bonyolult dolognak tartják.
Történetmondás. Hazugság. Van egy homályos választóvonal a kettő között.
Rachel Lynn Solomon
Ha az ember egyszer hazudik, akkor még többet kell lódítania, hogy az első hazugságot alátámassza.
A hazugságokban nincs tökéletes biztonság, örökké akad egy kis remény, mikor már holtbiztos, akkor is.
Grecsó Krisztián
Az igazságot se vidd túlzásba; nincs ember, akinek egy nap leáldoztával ne lett volna többször is oka hazudni.
Jorge Luis Borges
Ha az ember egyszer elindul a hazugság ösvényén, akkor mindig kételkedni fognak benne.
« Előző
1
…
11
12
13
14
15
…
28
Következő »