Hiány idézetek

Minél jobban szeretünk valakit, annál jobban hiányzik, ha nincs velünk. Dan Millman

Ha nincs hely leülni a tüzednél, Ha szeretsz, de inkább nem üzennél, Ha adsz még, de nem érzed magad jól, Ha nem hiszed, hogy a dal néha rólad szól, Ha a visszhangot nem hallom sehol, Ha a kérdésre senki nem válaszol, Ha a lámpák fényében megfagyok, Tudni fogom, hogy fölösleges vagyok. Ismerős Arcok

Véges vagyok, mikor te a végtelennel játszol. És a csendek, a szavaid utáni üresség, az mind mi vagyunk. Benne létezünk még mindig abban, amik sosem mertünk lenni. Halkan foszlottunk le egymásról. Akkor távozunk, amikor a másik nem lát. A fájdalom fokozható. Az üresség is. Csak a közelség nem. Albert Tímea

Ha elhagysz, az olyan lesz nekem, mint a világ fény nélkül. Sötétben élnék. Nem akarlak elhagyni. Csak félek, hogy te hagysz el engem. E. L. James

Az, hogy túlteszed magad rajta, nem jelenti azt, hogy elfelejted, nem jelenti azt, hogy hûtlen leszel az érzéseidhez, csak annyit jelent, hogy tûrhető szintre csökkented a fájdalmad, egy olyan szintre, ami nem tesz tönkre. Tudom, hogy pillanatnyilag elképzelhetetlen, hogy túltedd magad rajta. Lehetetlen. Felfoghatatlan. Elképzelhetetlen. Nem akarsz túl lenni rajta. Miért is akarnál? Nem maradt neked más, csak ez. Nem kellenek a kedves szavak, nem érdekel, mit gondolnak vagy mondanak mások, nem akarod tudni, hogy ők mit éreztek, amikor elvesztettek valakit. Õk nem te vagy, igaz? Õk nem érzik azt, amit te. Az egyetlen dolog, amit akarsz, az, amit nem kaphatsz meg. Elment. Sosem jön vissza. Senki sem tudja, milyen érzés. Senki sem tudja, milyen az, kinyújtani a kezed, és megérinteni valakit, aki nincs ott és soha nem is lesz. Senki sem ismeri ezt a betölthetetlen ûrt. Senki, csak te.

Szerelem nélkül olyanok vagyunk, mint az üres hajó: úszunk a vízen, de a létünk értelmetlen.

A megözvegyülés kérdésekkel szembesít. Például azzal, hogy mi lesz ezután? Milyen irányt vehet még az életed? Hogyan formálja majd át a hiány? Mi vagy ki tölti be az ürességet? Össze lehet-e szokni az ûrrel, vagy az szőröstül-bőröstül felfal?

Másfél hete gondolatom másra nem képes, Gyûlölöm, hogy a fájásod még ilyenkor is édes. Álomvilág, amit egykoron megkaptam, De most hiányodból éhezőként egy mély verem, egy katlan. Punnany Massif

A bánat időpocsékolás. Ha üresség vagy bánat, akkor az ürességet választom.

Mi a pokol? A fájdalom afölött, hogy már nem tudunk szeretni. Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

Az elveszett fiatalokhoz tartozom, akikre ráfagy az illedelmes mosoly, Sokan veszik körül őket, mégis magányosak. Úgy kínoz a kamaszkor, majdnem megfulladok, Õk erősek, én semmi vagyok. Diam

A remény olyan, akár a tükörkép a vízen. Megvan, aztán hirtelen elvész, elsodorják a változó események hullámfodrai. Eltûnik, de maga után hagy egy alig észrevehető ízt, ott pislákol valahol a tudat mélyén, és egy idő után kialudt érzelmek sima felületén újból megjelenik csalóka képe.

Elfáradtam. Elfáradtam az utazásban, örökké egyedül, mint az ujjam. Belefáradtam, hogy sose volt mellettem egy barát, aki megmondja, hova megyek, honnak jövök s miért. És főleg belefáradtam abba, ahogy az emberek bánnak egymással. Belefáradtam a kínba, amit érzek és hallok a világon minden nap. Túl sok van belőle.

Bárki azt hihetné, hogy a belső ürességtől az ember könnyûnek érzi magát, pedig elviselhetetlenül nehéz. Alice Hoffman

Amit irántad érzek, arra nincsenek szavak. Az ábécé rövid hozzá, nincs elég betû. Eva Stachniak

Bármilyen jellegû is a veszteségünk, akármilyen hézagos az emlékezetünk, az emberben mindig marad valami üresség.

Nem, nem vagyunk rendben. Kell valami... jó. Kell valami, amit helyesnek érzek. Nem vagyok letörve, nincs összetörve a szívem, nem gyászolok. Nem halt meg. Csak odakint van. Odakint éli az álmait, és tudom... tudom, hogy boldog, és ezért büszke vagyok rá. De van ez az érzés, ami miatt nem lesz teljesen igazságos, vagy jó. Õ éli az életét, napról napra, boldogan, nélkülem. De minden reggel felkelek, és itt ez az ûr, ez az érzés... Lehet, hogy az én álmaimnak vége. Lehet, hogy én már megéltem az álmom, és most vége. És most valahol máshol van, én pedig elengedtem, és... jó, hogy ezt tettem.

Van az emlék (...). Valaki itt hagyta őket. Valaki, aki elment. De hagyott valamit. Sok emléket. Sokszor felidézhetetlen, már csak foszlányokban, érzésekben, félelmekben, fájdalmakban, apró örömökben, pillanatokban élő emléket. Amelyek itt vannak egy darabka hangban, néhány képben, teleírt füzetekben, néhány hátrahagyott ecsetben, ecsetvonásban. És benned. Mert nem csak emléket hagyott. Annál sokkal többet. A valóságot. Az életet. Az emléket, amely tovább él. Nem szavakban, nem gondolatokban, nem tettekben, és nem tárgyakban. Hanem magában az életben. Egy másik életben. Ami az övé is. Így válik az emlék jelenné, jövővé. Lehet ennél többet hagyni? Csitáry-Hock Tamás

És előttünk áll a mítoszát vesztett ember, aki minden múltak közepette múlttalanul és múltra éhesen, örökké kielégítetlenül kapar, hogy valami gyökeret leljen. Friedrich Nietzsche

Nincs rosszabb, mint sötétben ébredni. Olyan érzés, mint amikor mindent az égvilágon elölről kell kezdeni. Az ébredés első pillanataiban mintha másnak az életét élném. Jó sokáig tart, míg visszazökkenek a kerékvágásba. Murakami Haruki