Téma
Játék idézetek
-
Lásd be, hogy hibáztál; felnőttél, elfelejtettél játszani. Ezért nem vagy boldog, nem a gond miatt: a gyermekeknek is vannak gondjai. Lásd: én gyermek maradtam, hosszúnadrágos kamasz, éretlen suhanc, akin megbotránkoznak a felnőttek, ha a szemükbe vágja az igazat - csak a gyermek mondhatja meg az igazat és némelyik költő -, kamasz vagyok és az is maradok még negyvenévesen, őszülő halántékkal is, ha élek; a szenvedés, a kudarc nem törhet meg, ártatlan leszek akkor is. Lásd be: nem a társadalomban, ebben vagy abban az emberben van a hiba, hanem benned, egyedül benned, mert elfelejtettél játszani. Végh György
-
Különös biztonságérzet hatja át egész lényét, mintha minden szabad és megengedett lenne végre számára: nem kell udvariasnak lenni, nem kell megtartani a szabályokat és formákat, nem kell sietni, bókolni, civilizált urat játszani. Ez most a pillanatok egyike, mikor az élet felrúgja a megegyezéseket, mikor a játékszabályok nem érvényesek. Márai Sándor
-
- Ha most rögtön felnőtt lehetnél, az azt jelentené, hogy már sok évet éltél, és kevesebb van hátra. Ez nem zavarna? (...) - Na jó, ez végül is olyan, mint mikor a számítógépes játékban egy élettel kevesebbje marad az embernek. Egy kicsit idegesítő, de azért még jól lehet szórakozni. Francois Lelord
-
A gyerekek hobbija egy idő után már nem csak a gyerekeké. A szülők éveken át annyi időt fektetnek bele, annyi mindent feláldoznak érte, olyan összegeket szánnak rá, hogy a fontossága beeszi magát az ő agyukba is. Más dolgokat kezd szimbolizálni, kompenzálja vagy megerősíti a saját sikertelenségeiket. Fredrik Backman