Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Téma
Jövőkép idézetek
Pedig én már rád bíztam magam, azt hittem, te viszel, te hozol. Aki szeret, annak hatalma van, csak te már másképpen gondolkozol.
Szaporodjon ez az ország Emberségbe`, hitbe`, kedvbe`, s ki honnan jött, soha soha ne feledje.
Kányádi Sándor
Egy folyamatosan fejlődő nő vagyok. Annyira törekszem, mint mások. Tanulni próbálok minden egyes konfliktusból, tapasztalatból. Az élet sosem unalmas.
Oprah Winfrey
Esküszöm; s e szent hitemnek, Melyet adtam édesemnek, Pontjait meg nem csalom. Kérlek is reménykedéssel, Hogy viszonti esküvéssel Kösd le szíved, angyalom!
Csokonai Vitéz Mihály
Egy jó távcső ezerszeresére tud felnagyítani egy sztárt, de egy jó újságíró még ezen is túltesz.
Fred Allen
Az emberi agy már a születés pillanatában elkezd dolgozni, és nem is áll le addig, amíg ki nem állsz valahova nyilvánosan beszélni.
George Jessel
A tehetség, kreativitás legfeljebb hetvenöt százalékban siker, a maradék huszonöt százalék viszont azon múlik, hogy mennyire lehet az illetővel együtt dolgozni.
Nem hiszek a véletlenekben. Adott körülmények között mindig ugyanaz fog történni. Két rész hidrogénből és egy rész oxigénből minden alkalommal víz lesz.
A dolgok gyakran nem olyanok, amilyennek a számunkra tûnnek, de mi azért találtuk fel, és fejlesztettük tovább a tudományos folyamatot, hogy az korrigálja szubjektív hibáinkat: az adatok állnak mindenek felett.
Adam Rutherford
Meg vagyok győződve arról, hogy jól döntöttem, de nem telik el nap, hogy azt ne kívánnám, bárcsak másként döntöttem volna.
Az emberek nemcsak szeretik a sztereotípiákat, hanem egyszerûen nem tudnak tőlük elszakadni. Ez pedig végső soron demokratikus, hiszen így a hülyék is hangoztathatják a véleményüket.
"Ezt tettem" - mondja az emlékezetem. Ezt nem tehettem - mondja a büszkeségem, és kérlelhetetlen marad. Végül - az emlékezet enged.
Friedrich Nietzsche
Én mindenre emlékezem Hogy szép voltál. Gyönyörûen hordtad a vállad, a fejed s halálosan szerettelek.
Gyurkovics Tibor
Tudom, hogy vár még rám, A Holdnak tán a túloldalán, Õ az, aki beszél bennem Érthetetlen angyalnyelven.
Ákos
Te vagy életem szerelme. Minden, amim van, és minden, ami vagyok, a tiéd. Örökre.
Gyanakvással szemlélem magam, ezt a különös ellenfelet, kinek minden titkos gondolatát ismerem, s lépéseit és cselekedeteit mégsem tudom kiszámítani.
Márai Sándor
A gyanúval a legnehezebb vitatkozni, főleg, ha az teljesen alaptalan.
Szergej Vasziljevics Lukjanyenko
Tarts szoros kapcsolatot a barátaiddal, és még szorosabbat az ellenségeiddel.
A népszerûség furcsa dolog. Nem lehet igazán elmagyarázni, sőt egyáltalán nem menő beszélni róla, de ha látod, azonnal felismered.
Lauren Oliver
Szívem érző, magyar szív, lelkem magyar lélek, meghatároz életfám, ameddig csak élek.
Mentovics Éva
« Előző
1
…
36
37
38
39
40
…
1863
Következő »