Ugrás a tartalomra
Az emberi agy már a születés pillanatában elkezd dolgozni, és nem is áll le addig, amíg ki nem állsz valahova nyilvánosan beszélni.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek élnek, lélegeznek és beszélnek. Életünk egyik fontos tevékenysége - pusztán külső szemléletre is - az, hogy gondolatainkat, érzelmeinket szavakkal közöljük, hogy mások gondolataira, érzéseire figyeljünk, azokat a nyelv közege által fölfogjuk, megértjük. Attól a pillanattól fogva, hogy a világra születtünk, mindaddig, míg meg nem halunk, beszélünk.
Kosztolányi Dezső
-
Ha az emberek nem járatnák folyton a szájukat, óhatatlanul elkezdene mûködni az agyuk.
Douglas Adams
-
Az emberi agy, főleg a gyermeké, lágy viasz, amely befogad minden hatást, amelyet gyakorolnak rá: a nevelés készen ad neki csaknem minden véleményt, olyan korban, amikor még képtelen önmaga ítéletet alkotni.
Jean Meslier
-
Az emberi agy nagyon-nagyon okos, de manipulálható, ám mindig van belül egy hang, ami az igazságot képviseli. Már ha képes vagy meghallani.
Jessica Biel
-
Az agyunk úgy épül fel, hogy ugyanúgy viselkedjünk, mint a többiek, ennek minden veszélyével és kockázatával együtt. Extrém helyzetekben ez szuperorganizmusok kialakulásához vezet.
Dick Swaab
-
A csecsemő agyát a világhoz és az emberekhez fûződő kapcsolata formálja. Az interakciók idegrendszeri aktivitást váltanak ki, és alakítják az idegpályákat. Ahogy a baba növekszik, a genetikai hajlam és a tapasztalások összjátékából születik meg a személyiség.
Ruby Wax
-
Az emberi agyat az evolúció több millió éve arra trenírozta, hogy ügyesen kitalálja, mit gondol és mit csinál a környezetében lévő többi agy.
Randall Munroe
-
A gyerekek agya már születésükkor különböző. Ebben több tényező kölcsönhatása játszik szerepet: a genetikai háttéré, az anyaméhben a fejlődő agyat érő környezeti hatásoké, az agyterületek lokális önszerveződéséé - és a véletlené, amelynek ebben a fázisban komoly szerep jut. Ez egyben azt is jelenti, hogy minden embernek más tehetségek és korlátok jutnak, és hogy minden ember másképp viselkedik, másképp reagál a külvilág felől érkező ingerekre, és más körülmények között érzi jól magát. Ez is része az egyének közötti hatalmas különbségeknek, amelyek az evolúció során mindig megvoltak, és meg is lesznek, úgyhogy a legjobb, ha mindenki megtanulja tisztelni az emberek közti eltéréseket.
Dick Swaab
-
Ami az ember agyában megfogan, azt az ember véghez is tudja vinni.
Napoleon Hill
-
Ami az ember agyában megfogan, azt az ember véghez is tudja vinni.
Napoleon Hill