Téma
Jövőkép idézetek
-
A korszerû orvoslás végre kezd eltávolodni "a doktor úgyis jobban tudja" paternalista döntéshozatali módszerétől, amelyben az egészségügyi szolgáltatók hozták meg a fő döntéseket a pácienseik helyett. A döntéshozatal e módszere lassacskán átadja a helyét az úgynevezett "informált választás"-nak vagy "közös döntéshozatal"-nak, ahol a végső döntést a páciens hozza meg céljai, értékrendje és kockázattûrése alapján. David B. Agus
-
Szegénységben nőttem fel. Nem vagyok egy tanult ember. Nincsenek képességeim. Nem vagyok kemény munkaerő. És a legtöbb ötletem vagy unalmas, vagy egyenesen szar. És mégis belebotlottam egy olyan állásba, amire nem voltam felkészülve, nem értettem hozzá, és már valaki másé volt, és így is megkaptam. Ha engem kérdeztek, ez az igazi amerikai álom. Bárkivel megtörténhet bármi. Teljesen véletlenszerû.
-
Arra is gondolni kell, hogy a nevelésnek milyen nagy befolyása van az emberekre. És erre a nevelésre nemcsak a szülőknek, a tanítóknak, a legközelebbi rokonoknak van befolyásuk, de a kívülállóknak, idegeneknek is. Ott van az élet ezernyi eseménye, ami sokkal nagyobb befolyást gyakorol az egyes emberekre, mint a tulajdonképpeni nevelés. Egyetlen színházi est, egyetlen rossz könyvnek az olvasása, egyetlen erkölcstelen kép a szülői nevelés minden eredményét leronthatja. Karl May
-
Először is, ne árts! Könnyebb mondani, mint megtenni. Elmondhatjuk a világ összes fogadalmát, de tény, hogy a legtöbben mindig okozunk kárt. Olykor még ha segíteni is próbálunk, többet ártunk, mint használunk. És aztán bûntudat kivillantja a foga fehérjét. Hogy mit kezdesz ezzel a bûntudattal, az rajtad áll. Ránk hárul a döntés: vagy hagyod, hogy a bûntudat visszarántson oda, ahol első alkalommal is bajba kerültél, vagy tanulsz a bûntudatból, és megteszel mindent, hogy továbblépj.
-
Az egyik percben még nyugodtan ültünk egymás mellett az ülésen, a másikban meg... már egymás karjaiban hevertünk. És csókolóztunk. Mint aki még sosem csinált ilyet. Nem is: mint akik régen sûrûn és élvezettel csókolóztak, de azután megfosztották őket ettől. Majd hirtelen újból egymásra találtak, és rájöttek, milyen jó az. A világon a legjobb. Úgyhogy újrakezdték. Alaposan. Meg Cabot