Émile Zola

Inkább a szenvedélytől haljak meg, mint az unalomtól...

A mûvész semmit nem ér tehetség nélkül, de a tehetség semmit nem ér munka nélkül.

Ha valamit elrontottál, ne próbáld kijavítani. Csináld újra!

A cselekvés magában hordja a jutalmát. Cselekedni, teremteni, harcolni a körülményekkel, legyőzni őket vagy elbukni miattuk, ebben van az ember minden öröme és egészsége.

Nem akarok fájdalmat okozni neked, de valld be, hogy a diplomáid nem elégítették ki egyetlen vágyadat sem... (...) Igaz, pénzt keresni még nem minden. De ha választanom kell a szabad pályákat elözönlő, tudománykodó szegény ördögök között, akik csak nyelik az éhkoppot, vagy a gyakorlati szellemû fiúk között, akik fölvértezve vágnak neki az életnek, és alaposan ismerik a mesterségüket, szavamra, én habozás nélkül ezeknek a pártjára állok amazokkal szemben, és úgy találom, hogy ezek a fickók jól megértették a kor szavát.

Az emberi lélekben mélyen gyökerezik a tévelygés; nincs hősibb feladat, mint akár csak a legparányibb igazságot is diadalra vinni.

Lehet ölni felindulás nélkül, és utána megy tovább az élet.

A legyőzhetetlen álmosság mélyéről, mely lassan erőt vett rajta, újra feltámadt benne az élet szeretete, a boldogság vágya, az utolsó ábránd, hogy még ő is boldog lehet.

Nem, nem! Csak a halál jó. Nem élhet ebben a tenger vérben, kitépett szívével, megátkozottan az egyetlen férfitól, akire vágyott, s aki a másé. Most már, hogy van hozzá ereje, meg kell halnia.

Utálata olyan mértékben nőtt iránta, amilyen mértékben szenvedélye a másik iránt, akire vágyva vágyott.

Mindenhez hozzászokhat az ember, de sajnos az evésről nem tud leszokni.

Ó, csupa szív emberek! Készséges szomszédok! Zörgess csak be hozzájuk egy kis parázsért, egy csipet sóért, egy korsó vízért, biztos lehetsz benne, hogy becsapják az ajtót az orrod előtt. De a nyelvük álnok, mint a viperáé. Ha felebarátjuk segítségre szorul, ők nem elegyednek más dolgába, de ha veszett eb módjára bele kell marni valakibe, akkor bezzeg napestig rajta rágódnak.

Akárhogy szeretünk is valakit, csak teher az, ha meghalt; sőt, minél jobban ragaszkodtunk hozzá, annál jobban szeretnénk megszabadulni tőle.

A férfiak gyakran egyetlen éjszakáért nősülnek: az elsőért; csakhogy az elsőt követi a többi, és jönnek a nappalok vég nélkül, és jön az egész élet, ők pedig addigra már réges-régen beleuntak...

A rossz társaság olyan, mint a bunkócsapás: betöri az ember koponyáját.

Õ, ha szeret egy férfit, nem a hancúrozásra gondol, csak arról ábrándozik, hogy mindig együtt maradnak, s boldogan élnek.

Semmi nem rázza úgy fel a lelket, mint a szenvedés.

Az illúzió szomjúságára, az örök vigasz vágyának dús burjánzására, (...) csupán valami nagy fájdalom lehet a magyarázat.

A nap az egyetlen igazság, az mindenkiért lángol az égen, szegénynek és gazdagnak ugyanazzal a mozdulattal adja pompáját, fényét, melegét, minden életnek forrását.

Csak a tudomány forradalmár, a tudomány elegendő lesz, hogy ne csak az igazságot, de igazságosságot is teremtsen, ha ugyan az igazságosság lehetséges ezen a földön.