Téma
Kapcsolat vége idézetek
-
Az élet is egy (...) bújócska. Hétmilliárd ember bújócskázik; várja, hogy rátaláljon valakire, várja, hogy rátaláljanak. Anyák, apák, szeretők, barátok ugyanazt az egyetlen, kozmikus bújócskát játsszák - közben rátalálnak önmagukra, másokra, eltûnnek, majd megjelennek, mint az égen vándorló, újra meg újra felbukkanó csillagok.
-
Legtöbbünk elé olyatén célokat tûznek ki, mint az iskolák elvégzése és a rendes munkahely megszerzése, utóbbi helyett a lányokkal a kézfogóra és a gyerekszülésre koncentrálnak. Ennyi. Aztán ott áll egy seregnyi ember, diploma a falon, íróasztal egy vállalatnál, két szép srác otthon, és sejtelmük sincs, amúgy mihez kezdjenek magukkal, ezért aztán várni kezdik a halált. Vagy éppenséggel rettegnek tőle. Mert más már nem lehet hátra. Vavyan Fable
-
Nem igen találjuk meg zsúfolt napjaink lazítási lehetőségeit. Talán komikusan hangzik, de pl. a sorban állás, a várakozás idejét nem feltétlenül csak bosszúságként lehet megélni. A várakozás lehet egy ajándékba kapott nyugodt időszak is, ami alatt sok mindent végiggondolhatunk, kifújhatjuk magunkat - ha igényünk van rá és képesek vagyunk ezt a fél órát ebből az aspektusból megélni. Popper Péter
-
Amerikában van egy állam (...), ahol minden kutyának joga van egyszer büntetlenül megharapni valakit. Azt hiszem, a regényírás is úgy született meg, hogy az íróknak joguk volt egyszer büntetlenül untatni olvasóikat. Amikor aztán látták, hogy a büntetőtörvénykönyv visszaesés esetén sem sújtja őket, rendszeresítették haszontalan üzelmeiket. Van már szabályos iktatóhivataluk, amit irodalomtörténetnek hívnak, vannak cinkostársaik és irigyeik, ezeket meg kritikusoknak hívják, s végül vannak hiszékeny áldozataik, s ezek az olvasók. Karácsony Benő