Téma
Kudarc féle idézetek
-
Az emberek attól félnek a legjobban, hogy önmaguk legyenek. (...) Azt teszik, amit mindenki más, még akkor is, ha annak semmi köze a valódi lényükhöz. Így azonban sehová sem jutnak; gyengék lesznek, és ügyet sem vetnek majd rájuk. Elfutnak az egyetlen dolog elől, ami valóban az övék: attól, ami mássá teszi, ami megkülönbözteti őket a többiektől. 50 Cent
-
Vannak emberek, akik félnek az egyedülléttől, társ nélkül életképtelennek tartják magukat, úgy érzik, nem tudnak egyedül boldogok lenni, és azt remélik, hogy egyedüllétük megszûnik, mihelyt egy másik emberrel élnek együtt. Két boldogtalan ember azonban nem lesz csupán azáltal boldog, hogy együtt él, különösen nem akkor, ha ehhez még az a félelem is társul, hogy a másikat elveszíthetem. Az igaz szeretet nem félelemre épül.
-
Ha valamitől félek, az nem a halál, hanem a kiszolgáltatottság, az a mérhetetlen leépülés, ami az embert esetleg az élete végén eléri így vagy úgy, kit fizikailag, kit mentálisan, kit a fájdalomtól. Ezt végigasszisztálni épként: ezt viselem nehezen. Nem az elvesztéssel van a baj, azzal számolunk, arra valahogy mindenki fel van készülve, az az élet része. Amivel nem számolsz, az az, hogy hogy kísérsz el odáig. Jakupcsek Gabriella