Téma
Legenda idézetek
-
Minden mese őrzi annak a kornak az emlékét, amikor az ember nem csak megérteni akarta mindazt, amit látott, hallott, érzékelt és tapasztalt, hanem a dolgok megkérdőjelezése, felülbírálása nélkül benne élt mindebben, mert ebből táplálkozott, ez volt saját természetes erőforrása. Úgy volt jelen a világban, hogy javára szolgált minden, ami körülvette, és ő is javára volt mindennek. Boldizsár Ildikó
-
A természet olykor csodát is mûvel. Előfordul, hogy eper- vagy ibolyatermés ütögeti bátortalan fejét a fû között, egy bokor alján, messzi túl az idényszerûsége hónapján. De ez egészen más. Az a csoda! A földi csoda, lelkek csodája, amely örökké az egyszerûség jegyében lép a hívők elé! A gyermek, a földmûves, az anya vagy az ártatlanul elhunyt áldozat robosztus erejû, mitikus szólama, amely legyőzi a komplikált embert. A víztiszta igazság előtt meghajlik a szintetikus lény is, aki épít és ítél. Rejtő Jenő
-
A bûbájos varázsú dolgok mindig vezetnek bennünket, s védenek is. Szenvedélyes vonzalmaink (...) valamiképp mágikus erők egész hadát rendelik elénk, hogy egyengessék előttünk az utat, hogy átvezessenek szabályok, észérvek és ellenérvek dzsungelén, szakadékok felett, s lebírják a félelmeket, a kétségeket. Richard Bach
-
Az emberek hősökre vágynak. Olyan történeteket szeretnének látni, hallani és olvasni, amelyekben a jó legyőzi a rosszat, Dávid Góliátot, Jézus a Sátánt, a kis hobbitok a hatalmas Szauront. Szeretnék átélni, hogy a hős legyőzi a legyőzhetetlent, megöli a megölhetetlent, elpusztítja a halhatatlant. Olyan történetekre szomjaznak, amelyekben a lehetetlen lehetségessé válik a rettenthetetlen, igazságos hős tettei nyomán. Salla Simukka
-
Akik megélik az élet csodáját, csupán egyetlen ponton különböznek azoktól, akik nem: a szokásaikban. A vonzás törvényének használata életformájukká vált, így bárhová is mennek, bármihez is nyúlnak, csoda terem. Õk azok, akik folyamatosan - és nem csupán kivételes esetekben - támaszkodnak a bennük levő erőre.