Téma
Magány idézetek
-
A magányt, a magányosságot sokan egyértelmûen negatív állapotnak tekintik, pedig valójában nem az, csak nehéz elfogadni. Mindannyian magányosak vagyunk, ez az alapállapotunk, amit mások társaságával, érzelmekkel, kötelékekkel próbálunk ellensúlyozni, pedig az csak eltakarja a saját valónkat. Hántsuk le magunkról az összes társadalmi réteget, minden kapcsolatunkat, mélyedjünk el önmagunkban, és akkor közelebb tudunk kerülni a világ, a teremtés, az ittlétünk megértéséhez. Istók Anna
-
A magány nem egyenlő a magányossággal. Az egyedüllét nem negatív állapot. Ha erre vágyunk, még nem jelenti, hogy depressziósak, antiszociálisak vagy szomorúak vagyunk, csak azt: elég öntudatosak, és felmértük, hogy egy kis szünetre van szükségünk, hogy elszakadjunk a forgalom zajától, a gyerekzsivajtól, a virtuális világtól és attól a belső hangtól, amely folyton azt hajtogatja, tévedünk, rosszul csináltunk valamit, vagy jobban is mehetne.
-
Kár, hogy a szeretethez két ember kell. Akkor jó, ha ketten vagyunk, mert ketten tudjuk szeretni egymást. Egyedül nehezebb, rejtett, elszigetelt érzelemben. A magányos szerelem olyan, mint a zuhanás, mely sosem ér földet. Belezuhanok a sötétbe, a tenger vak, nagy hullámzása sodor magával, kísértőn és kimondhatatlanul furcsán. Ha az ár magával ragad, elveszítek mindent, amim van, és végül nem marad más, csak magány.
-
Az egyedüllét vitatható magány. Például nem lehet magányos az égi utazó, ki a legnagyobb egyedüllétet valósította meg, hiszen jól tudja, sokan féltik idelent, s nem csak a nagy üresség veszi körül, hanem a nagy érdeklődés is. Viszont bárki magányos lehet egy báli társaságban, egy sokadalomban is, ha jelenléte senkit sem érdekel, ha még csöndes távozását sem veszi észre senki. Sőt, ilyen helyzetekben lehet az ember a legkeserûbb magányosságban, mely maga a fölöslegesség. Elekes Ferenc