Téma
Március idézetek
-
Itt élünk ezen a gyönyörû bolygón, és mindenből olyan keveset adtak. Kevés az idő, hogy veled maradjak, hogy beszívjam jó mélyen magamba a párnán felejtett illatod. Hisz minden elpárolog innen szép lassan, minden érzés kéz a kézben vonaglik tovább az idő szélsebes expresszvonatán, és mi csak állunk a túlzsúfolt állomáson. Bénultan nézzük, hogyan tûnik el az egész addigi életünk, ami egykor a nagy szerelmet jelentette. Szentesi Éva
-
Igazából nem is kéne itt lennünk! De itt vagyunk. Olyan ez, mint a nagy regényekben, Frodó úr, amikre mindenki emlékszik. Mind teli voltak sötétséggel és veszéllyel, és néha még a végüket sem akartuk tudni, mert boldogan semmiképpen sem végződhettek. Hogy lehetne a világ újra olyan, mint volt, ha ennyi szörnyûség történt közben? De végül is ez csak egy múló dolog. Ez a sötétség. Még a sötétségnek is el kell múlnia, új nap virrad majd fel! És ha egyszer kisüt a nap, annál tisztábban fog ragyogni. Az ember azokra a történetekre emlékszik, amik jelentettek valamit, még ha túl kicsi is volt hozzá, hogy megértse, miért. De azt hiszem, Frodó úr, én igenis értem, most már tudom! E történetek szereplői gyakran visszafordulhattak volna, de nem tették. Továbbmentek, mert volt mibe kapaszkodniuk. (...) Akad még jó ebben a világban, Frodó úr, amiért érdemes küzdeni.
-
Az egyik pillanatban még itt vagyunk, a másikban már el is távoztunk. És csupán ezért a röpke pillanatért mekkora hûhót csapunk: mennyi erőszakot, mennyi ambíciót, szenvedést, viszályt, haragot, gyûlöletet gerjesztünk! Csak ezért a rövid pillanatért! Egy állomás várótermében ülünk, és miközben a vonatot várjuk, óriási zsivajt csapunk: egymás haját tépjük, vérig sértjük a másikat, birtokolni, főnökösködni, uralkodni próbálunk másokon - politizálunk. Aztán megjön a vonat, és mindenki örökre eltûnik, mintha ott se lett volna. Osho