Téma
Menyasszony idézetek
-
Akkor lesz igazi a gyerekirodalom, ha azt tehetséges emberek írják. Az, hogy különböző stílusok léteznek, technikai újdonságokkal megtûzdelt szövegek, az érdekesnek érdekes, de a lényegen nem változtat. A lényeg mindig az, hogy jól kell írni. Ehhez most rögtön hozzá kell tennem, hogy úgy kell írni, mint a felnőtteknek, csak egy kicsit jobban. Mégpedig azért, mert a gyerekek érzékenyebb közönség, az irodalom szinte szó szerint épül be a fejükbe, a lelkükbe, az életükbe. Csukás István
-
Nemcsak kötelességünknek teszünk eleget, hanem önzetlen ragaszkodásunknak, őszinte nagyrabecsülésünknek és kimondhatatlan hálaérzetünknek adunk kifejezést, midőn nevenapja alkalmából a mi szeretett osztályfőnőkünket üdvözöljük, aki, mióta átléptük az iskola küszöbét, atyai jósággal kalauzol bennünket a tudománynak és ismereteknek útvesztő labirintusában, akinek vezérlő szelleme mutatja meg nekünk az utat, amelyen haladva, a legkönnyebben, legbiztosabban eljuthatunk az ismeretek tömegéhez, hogy ha majd elegendő szellemi kincsesei fölfegyverkezve kilépünk az élet szinpadára, ott is biztosan mozoghassunk s megállhassuk helyünket és a magyar társadalominak hasznos tagjaivá, a hazának pedig derék polgáraivá lehessünk.
-
Hazugság mélyhûtve mindenütt, nekem mindig ezek a megrohadt kapcsolatok jutottak eszembe a szóról, hogy házasság, és libabőrös lettem, mintha villa csikorgott volna a tányéron, hogy csak ez a lepra kerüljön el engem életfogytiglan, a házasság, mert nincs undorítóbb, mint amikor két különnemû ember, már nem tud becsavarodni egymástól, mégis össze vannak drótozva, mert házasságlevelük van, közös lakásuk van, közös szerzeményeik vannak. Az én életemben ilyen kényszerhelyzet ne legyen, sohase legyen! Szilvási Lajos
-
Milyen jó kifejezés a birtokbavétel. Én, aki annyi mindenre vágyom, mindent rögtön birtokolni akarok. Mégis, a birtoklás szomorú dolog. Azok a dolgok, amiket megkapsz, azok a dolgok, amiket sajátodnak mondhatsz, mind magától értetődővé válnak. Már nincs meg az az izgalom, az a vágy, ami a megszerzésük előtt hajtott. Annyira vágyom rájuk, hogy nincs mit tenni, muszáj megszerezni azt a ruhát, vagy táskát, de mihelyt megszereztem és az enyém lett, rögtön csak a gyûjtemény egy darabjává válik, kétszer-háromszor használom, és már nem is érdekes többé. A házasság vajon nem azt jelenti-e, hogy egyetlen emberi lényt birtokolunk? Igazából nem kell hozzá házasság, ahogy telik az idő, a férfiak egyre erősebben próbálnak uralkodni felettünk. A "Minek etetni a halat, ha már egyszer bekapta a horgot" címû mûsor. Azonban ha az élelem elfogy, két választása marad csak szerencsétlen halnak: elpusztul vagy megszökik. A birtoklás ezért is teher egyben. Mégis, az embereket továbbhajtja a vágy, hogy más embereket, tárgyakat birtokolhassanak. Ha ezt veszem alapul, az emberiség nem más, mint mazochisták és szadisták egyvelege. Kanehara Hitomi