Téma
Múlt idézetek
-
A múltat hajlamosak vagyunk valami kőbe vésett dolognak látni, de engem egyrészt mindig nagyon érdekelt, hogy mi van, ha valami mégsem úgy volt, ahogy jelenleg hisszük, illetve mit hittek, hogyan gondolkodtak a korábbi emberek. És persze, mik azok az örök érvényû dolgok, amik mindenütt jelen vannak, akár más korba, más helyre, egyenesen, ha más világba teszek egy történetet.
-
Tudatosítanunk kell magunkban a berögződött emlékeket, amelyek mentén berendezzük a napjainkat, és el kell döntenünk, hogy az ezen érzelmek szerint élt élet jót tesz-e nekünk. A legtöbben ugyanis régi, megszokott személyiségükkel próbálnak új személyes valóságot teremteni, de ez nem mûködik. Ha meg akarjuk változtatni az életünket, szó szerint valaki mássá kell válnunk. Joe Dispenza
-
Hiszen a múlt, az elsüllyedt idő s az előttünk járó emberek hol lennének máshol, itt laknak bennünk és körülöttünk, az elmúlt napokból és az elenyészett emberekből tapad össze a föld, a kövek a csontjai, az elfutó felhők az órák, az ember nem csak a jövőjét képzeli maga elé újra és újra, de megálmodja a múltat is, a földet, amin jár, a vizet, amiben megmeríti az arcát, a felhőket, ahová feldobálja a szavait. Kőrösi Zoltán
-
Vannak dolgaink, emlékeink, amik ott porosodnak a polcainkon. Évek során felgyûlt, megélt pillanataink. Õrizzük, hogy bármikor előkaphassuk őket. Albumnyi fotók, megfakult életképek... Körülvesszük magunkat emlékekkel, évek óta nem használt dolgokkal, gardróbban felejtett ruhákkal, repedt kávéscsészékkel, színeiket vesztett pillanatokkal, polcon felejtett, soha nem olvasott könyvekkel. Ezek lesznek értékeink, a bizonyosságaink, a helyhez kötöttségünk biztos gyökerei. Turóczi Ildikó