Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Téma
Nagybácsi idézetek
A békét nem szabad egyszerû érdekek miatt megbontani.
Aradszky László
Nincs hálásabb publikum a majomszínházban sem, mint amilyenek az emberek egy népgyûlésen, hol megmagyarázzák nekik, miért voltak eddig szegények, s megcsillogtatják előttük azt a távoli célt, melynek elérése érdekében újabb nyomorúságot és szenvedést kell majd lelkesen elviselniük.
Márai Sándor
A jövővel nem lehet megvigasztalni azt, akinek a jelen töri össze szívét-lelkét.
Yrsa Sigurdardóttir
Muszáj a hazugságot tovább ápolni, mint ahogy egy beteg gyereket, akitől a nagy örökség függ, szeretet nélkül ápol a mostohaapa.
Harsányi Zsolt
Nincs olyan megkeményedett szív, mely el ne szorulna olykor a visszajáró múlt látomásaitól. Bárhol is születtünk, nem maradhatunk érzéketlenek azon a helyen, ahol az anyai kéz ringatott. Lelkünk húrjai nem kophatnak el annyira, hogy ilyen emlékek érintésére legalább egy meg ne rezzenne.
Jules Verne
Hogy mindazt teljesíthessük, amit elvárnak tőlünk, a kelleténél többre kell tartani magunkat.
Johann Wolfgang von Goethe
Úgy élj, hogy ha a gyerekeid a becsületességre és a tisztességre gondolnak, te juss eszükbe!
H. Jackson Brown
Kicsit most olyan, mint tájkép csata után, Kicsit most olyan, mint egy kifosztott Kánaán, Kicsit most olyan, mint egy eltûnt régi hely, Kicsit meg olyan, mintha ő vitte volna el.
Egy álomképet nem lehet félrelökni, letaposni. Magától kell, hogy szétoszoljék.
Kavabata Jaszunari
Az olyan helyekre vezető utakat, ahová érdemes eljutni, nem lehet lerövidíteni.
Helen Keller
Lehetnek terveid és reményeid arra nézve, mit akarsz csinálni, meddig akarsz eljutni egy adott napon, akkor is a körülmények fogják meghatározni, mit teszel, meddig mész.
Charles Martin
Légy egy kicsit kedvesebb, mint amennyire feltétlenül szükséges.
Ha nem tehetsz nagy dolgokat, tégy apró dolgokat nagyszerû módon!
Martin Luther King
Az ember addig él amíg tartaléka marad a hitre míg fel nem éli érveit meghajszolva és bekerítve.
Lator László
Ha teljességgel megvalósíthatatlan célt tûzöl ki magad elé, akkor hiába dédelgeted az álmodat.
Stéphane Garnier
Aki igazán alkalmas, a lelke mélyén tudja, hogy mindig, minden körülmények között számíthat a tehetségére, mert már jó párszor megtapasztalta, hogyan kapaszkodhat bele, mint egy mentőövbe.
Vass Virág
Az emberi szív lényege, hogy kizsákmányoljon, az emberi lélek nincs meg anélkül, hogy bele ne rúgjon a nála alacsonyabban lévőbe, és ne csókolgassa a nála egy lépcsővel feljebb álló mancsát.
Cserna-Szabó András
Néha úgy érzem, a gimi olyan hely, ahová a társadalom csak abból a célból küldi a fiatalokat, hogy letesztelje, van-e elég kitartásuk ahhoz, hogy megbirkózzanak a való világgal.
Meg Cabot
Álomkór és álomkényszer. Nem kérdezem, hányszor mész el. Hova és hogy, hogyan nézel.
Menetel a sok szó át a tereken, Szellemi béklyó, csókol hidegen, Földön és égen mindent hamisító. Az ágyakra járó álszent idegen Fülbemászó, szép és kegyetlen Ûrt hagy a szívben, mert csak mulandó, Elszáll a szó, száll a szó.
Hevesi Tamás
« Előző
1
…
25
26
27
28
29
…
37
Következő »