Téma
Nevelőszülő idézetek
-
Tévedés azt hinni, hogy az olvasóvá nevelés az iskolában vagy az óvodában kezdődik. Aki mese- és beszélgetéshiánnyal érkezik az oviba, abból majdnem bizonyosan nem-olvasó gyerek, nem-olvasó felnőtt lesz. Az olvasóvá nevelés első számú felelőse tehát maga a szülő, aki elsősorban nem azzal segítheti a folyamatot, hogy példát mutat az olvasás és a könyvek szeretetével, tiszteletével, hanem azzal, hogy mesél. Boldizsár Ildikó
-
Az óvoda, a hároméves kor egy igazi vízválasztó. És nem csak azért, mert a gyerek fejlődésében fontos dolgok történnek, mire betölti a hármat, hanem azért is, mert addig tart a gyes Magyarországon. (...) Ezt a három évet ugyanis olyannyira belemasszírozták a magyar emberekbe, hogy menthetetlenül ott maradt a bőrünk alatt. Aki otthon marad három évig, az hajlamos azt gondolni, papírja van arról, hogy "jó anya", aki meg nem, az örök életre szóló lelkiismeret-furdalássál küszködik. D. Tóth Kriszta
-
Jó szülőnek lenni nem azt jelenti, hogy rengeteg szabályt bemagolunk, inkább olyan ez, mint amikor jól beszélünk egy másik nyelven. Ahhoz viszont, hogy folyékonyan beszéljünk egy idegen nyelven, először gyakorlással bizonyos elveket a magunkévá kell tenni, majd ezek alapján az adott pillanat és az adott cél függvényében megalkotni a mondandónkat.
-
A legtöbb ember úgy játszik gyermekével, mint a majommal. Énekel neki, dédelgeti, csókolgatja, táncol vele. Azt hiszik, hogy valami jót tesznek a gyerekkel, ha mihelyt kiabál, odaszaladnak hozzá és játszanak vele és így tovább. Azonban annál gyakrabban kiabálnak. Ha azonban nem törődünk a kiabálásukkal, akkor végül is felhagynak vele. Mert hiábavaló munkát egy teremtmény sem végez. Immanuel Kant