Téma
Önbizalom idézetek
-
Éppen azért kellenek újabb és újabb könyvek, mert a többezer éves örök dolgok is másmilyenek egy olyan ember számára, aki már tudja, hogy volt egy római birodalom, aztán össze is omlott, volt francia felvilágosodás, majd Napóleon, volt fasizmus, volt kommunizmus, azok is összeomlottak, csak azt nem tudja, hogy akkor most, ma mi van. Ezt nem a regényekből fogja megtudni, de azt igen, hogy az élet ma miképpen nagyszabású dolog. Mérő László
-
Mindenki tapasztal az életében, csak nem mindegy, hogy a tapasztalatokat be tudja-e fogadni, vagy sem. Ezt magunk döntjük el. Viszont, hogy milyen nehézségi fokon és mikor szerzünk tapasztalatokat, csak a jóisten dönti el. Az, hogy mit tapasztalunk, majdnem minden embernél ugyanaz (születés, tanulás, munka, szerelem stb.), csak a körítés nem. Az élet - tapasztalás és tanulás. Kováts Laura Rozália
-
Hiszek az álmokban. Hiszem, hogy ezen a bolygón minden éjszaka megálmodják azt, ami van, volt és lehet. Hiszek abban, hogy bármi is történjen az álmainkban, az semmiben sem különbözik attól, ami az ébrenlétünk során történik velünk, és semmiben sem lényegtelenebb annál. Hiszem, hogy az álmok állnak a legközelebb ahhoz, ami a jelen korban élő embereknek rendelkezésére áll az időutazáshoz. Hiszem, hogy álmainkban képesek vagyunk ellátogatni a múltunkba, a jelenünkbe, a jövőnkbe. Hiszem, hogy álmomban már láttam életemnek azt a felét, ami a valóságban még nem játszódott le. Marilyn Manson
-
Rengeteg, önmagában jó szándékkal összeállított diéta létezik, ám ezek semmit nem érnek, ha képtelenek vagyunk őket betartani. Minden tervnek személyre szabottnak kell lennie - amely figyelembe veszi a biológiádat, a pszichológiádat és a szociális életedet. Ha másvalaki programját követed, még az is lehet, hogy a végén nemhogy nem fogysz le, de még kövérebb is leszel, amitől aztán csak rosszabbul érzed magad. S végképp ne engedj a csábítónak hangzó "Fogyj le könnyedén 3 egyszerû lépésben" típusú programoknak! Az ilyen kijelentések kétségtelenül jót tesznek egy könyv vagy egy magazin példányszámának, ám a diétázónak aligha.
-
Amerre a kis Jézus jár, arany sugár követi, karácsonykor még a hó is ezt a szép fényt tükrözi. Amerre csak jársz a Földön, te is kicsiny fény legyél, minden munkát, feladatot szépen és tisztán tegyél. S ha fény leszel a világban, s dicséred Isten nevét, karácsony száll le a Földre, s öröm árad szerteszét.
-
Különbség mindig lesz. Valamiféle különbségnek lennie kell az emberek közt, s bárhogyan is osztják el a földet, előbb-utóbb egyeseknek ismét több lesz, mint másoknak, mert az emberek egyszerûen nem egyformák, és soha nem lesznek azzá. Nem ugyanúgy dolgoznak, nem ugyanúgy költenek, nem ugyanaz kell nekik. Csak az a kérdés, hogy azok, akik felkapaszkodnak a csúcsra, és megtelepednek ott, vállukra veszik-e a felelősséget, ami a csúcson lakással jár. Wass Albert
-
Amikor efféle dolgokról olvasok, eltûnődöm: ő vajon ott van-e? Vajon hogyan nevezi most magát? Vajon megvannak-e még a szeplői? Vajon kapok-e még egy lehetőséget? Eltûnődöm, de nem esek kétségbe. (...) Tudom, hogy figyelnek. Nevetésének visszhangja a második napfelkelte, amire naponta ébredek, és esténként érzem, nem csak a csillagok néznek rám az égről. Jerry Spinelli
-
Íróként mindenkinek van története. Minden kocsmárosnak, taxisofőrnek van olyan ötlete, amiből remek könyv sikeredhet. Feltehetően önöknek is van ötletük. De honnan jut el onnan ide? Mi a híd, ami az ihlettől a megvalósulás távoli partjáig ível át? A hit, hogy a történetük elmondásra érdemes. Hogy megvan a hozzávalójuk. Hogy a gondosan megalkotott szerkezet nem szakad le, hogyha átmennek a túloldalra. A hit, hogy ott várja önöket valaki, akit érdekel a meséjük.