Téma
Önszeretet idézetek
-
Közhely, hogy a belső értékek fontosak, de a közhelyek úgy alakultak ki, hogy van igazságtartalmuk. Én is azt gondolom, hogy elsősorban a belső értékek fontosak. Persze ahhoz, hogy az első beszélgetésig eljussunk, hogy egyáltalán megismerhessük egymás belső értékeit, külső vonzalomnak is kell lennie. Vastag Tamás
-
A szeretet akkor jelenik meg, akkor épül be, ha a tudatunk nem foglalkozik többé az élet nyûgével s nyilaival - sem úgy, hogy küzd ellenük, sem úgy, hogy megadja magát. Amikor először ébredünk tudatára, hogy a szeretetnek ilyen vonzata is van, az első, ösztönös reakciónk a zavar. Nem tudjuk, hogyan is viselkedjünk, hiszen hajlamunk arra int, hogy a felismert igazságot mindig próbáljuk meg alkalmazni a gyakorlati életben. A szeretet igazságát persze nem lehet alkalmazni - az csupán arra jó, hogy eltöltse a szívünket. Ha ez megtörtént, már ösztönösen helyesen fogunk cselekedni.
-
A szerelem megélését (...) mélyen befolyásolja az, hogy miként gondolkodunk róla, hogyan értelmezzük a saját érzéseinket, milyen a világképünk. Ilyen szempontból a szerelem sosem csupán két ember magánügye. Rengeteget elárul egy korszak társadalmáról az, hogy miként kezeli az érzelmeket, hogyan tekint a szerelemre és mit tart a házasság lényegének. Gyimesi Emese