Téma
Orvosok és ápolók idézetek
-
Be kell végre látnunk, hogy "egy embert meggyógyítani" nem annyit jelent, mint a régi állapotot visszaállítani, hiszen éppen az idézte elő a betegséget; a gyógyítás sokkal inkább az öntudat kitágítása, egy új és életigenlő út megválasztása révén érhető el. Amíg ezt meg nem tanuljuk, továbbra is szükségünk van a betegségre.
-
Gyûlöltem, hogy én is olyan ember lettem, aki a temetőbe jár a halott feleségét látogatni. Amikor (sokkal) fiatalabb voltam, olykor-olykor megkérdeztem Kathyt, mi értelme ennek. Az az oszló hús- és csonthalom, ami valaha egy ember volt, már nem ember, csak egy oszló hús- és csonthalom. Az ember nincs többé – a mennybe, vagy a pokolba került, valahová vagy sehová. Ennyi erővel egy marhaoldalast is látogathatnék. Aztán megöregszel és ugyanezt gondolod. Csak már nem érdekel. Ennyid maradt. John Scalzi
-
A gyermek, ha túljutott az ábécéskönyvön, azt hiszi, hogy tud olvasni, hiszen kibetûzi az üzletek cégtábláit, az újságok címeit és minden szót, minden mondatot, ami a szeme elé kerül. Azt képzeli, ha elmenne egy könyvtárba, fel tudná fogni az ott sorakozó könyvek értelmét. De ha megpróbálná elolvasni őket, hamarosan rájönne, hogy a "mechanikus olvasás" semmit sem ér, otthagyná a könyvtárat, és visszamenne az iskolába. Maria Montessori