Téma
Pénz idézetek
-
Az ember önmagában hosszú távon nem lehet boldog, mert akár tetszik, akár nem, az egész földi emberiség összeköttetésben áll egymással, ugyanis mindannyiunk agya, tudata ugyanabban az 1-40 Hz közötti adósávban mûködik. Az amerikai multimilliomos agya össze van kötve az etióp éhezőével, és akár akarja, akár nem, tudat alatt a világ összes szenvedőjével, ezért ő maga sem érti, hogy miért - mégsem boldog. Mindent megkaphat, amit csak akar, mégis hiányérzete van, és tovább gyûjt, még nagyobb hatalmat akar. A hiányérzetnek pedig soha nincs vége, ugyanis csak akkor lehetünk felhőtlenül boldogok itt a Földön, ha mindannyian boldogok vagyunk. Amíg azonban a földi emberek igen nagy százaléka éhen hal, és háborúzik, kis része pedig birtokolja a világ összes javait, addig erre esélyünk sincs.
-
A jogrendszer, a gazdaság, a szociális politika, a biztonságpolitika túl bonyolult rendszerek ahhoz, hogy szimplán a ráció segítségével optimális döntéseket lehessen hozni. Még ha ténylegesen léteznének is olyan fix alappillérek, mint a matematikában az axiómák, akkor is túl bonyolultak lennének az "egyenletek" ahhoz, hogy a szükséges döntéseket ezen alapokból egyértelmûen le lehessen vezetni. Hraskó Gábor
-
Az élet nem igazságos, és életutad ténylegesen rögösebb lehet, mint a körülötted élőké, még ha nem szolgáltál is rá. Minden ember életkörülményei különbözőek, és mindenkinek eltérően kell kezelnie a saját körülményeit. Miközben azon munkálkodsz, hogy összhangba kerülj saját egyéni igazságoddal, rá fogsz kényszerülni, hogy túllépj az "Ez nem igazság" típusú panaszkodás szakaszán, ha a derû felé kívánsz törekedni.
-
Azt mondják, az idő - pénz. Ez a mondás lebecsüli az időt. Az idő sokkal, de sokkal értékesebb, mint a pénz. Ha van időd, általában szert tehetsz pénzre, de lehetsz bármilyen gazdag, egyetlen perccel sem vásárolhatsz magadnak több időt, mint amennyi időm nekem vagy a kandallónál heverő macskának van. Arnold Bennett
-
A nyomorgók nem beszélhetnek az ő nagy áldozataikról azoknak az asszonyoknak, akik fényûző, elegáns világban élnek. Ezek a nők olyan prizmán keresztül nézdegélik a világot, mely aranyosra fest embereket és dolgokat egyaránt. (...) Gyönyörökbe merülve, közönyösek a szerencsétlenséggel szemben. A fillér szemükben sohasem jelent milliót, de a milliót viszont könnyen fillérszámba veszik. Honoré de Balzac
-
Mekkora szabadságot adj a gyerekeidnek, ahogy egyre idősebbek lesznek? Mikor kell valóban nemet mondanod? Mik azok a korlátok, amik nem átléphetők szülő és gyerek között? Férjként meg kell kérdezned magadtól, jó egyensúlyt tartasz-e a családi életed és minden egyéb között. És néha meg kell kérdezned a partneredet is, hogy szerintük is jól értelmezed-e ezt az egyensúlyt. Kész aknamező, csodálom, hogy van ember, aki átjut a túloldalra.
-
Az élet a globális kapitalista rendszerben is épp annyira esetleges és egzisztenciálisan kiszolgáltatott, mint a történelem korábbi időszakaiban. Amint ez az éghajlatváltozásnak, a természetnek való kitettséggel hatványozódik, már végképp nem tartható tovább a civilizációs biztonság illúziója. Zilahi Anna