Téma
Pénzügyi szabadság idézetek
-
Hány évszázada létezik emberi civilizáció? És még mindig nem tudunk semmit a halálról. A saját életünkkel vagyunk elfoglalva, csak hogy ne kelljen a végtelen ködre gondolnunk, ami utána következik. Vagy azok a napok járnak a fejünkben, amelyek lehettek volna még, egy beszélgetésre, amelyre még sort kellett volna kerítenünk, a kibékülésre, a bátorító szavakra, az évődésre. Ha maga az elmulasztott beszélgetés a halállal tárgytalanná vált is, ezeknek a dolgoknak a hiánya akkor is a veszteség érzését kelti bennünk. Mindaz, ami még lehetni lehetett volna. Jannah Loontjens
-
A televízió, az internet, sőt a legtöbb technikai vívmány azért jött létre, hogy a mi életünk jobb legyen. Addig a pillanatig, amíg mi használjuk ezt a technikai vívmányt, semmi baj nincsen. Csakhogy lusták, bunkók, egyre primitívebbek és egyre inkább manipulálhatók vagyunk. Nagyon félünk attól, hogy felelősséget vállaljunk bármiért. A technikai vívmányok túlnőnek rajtunk, ők kezdenek használni minket. Az, hogy az internet rányomja a bélyegét az életünkre, az nem csak az internet hibája. Az a te és az én felelősségem is. Mi döntjük el, hogyan használjuk. Alföldi Róbert
-
Az ismeretek csak abban az esetben válnak az ember tudásává, ha képesek vagyunk a konkrét ismeretekkel kapcsolatban kérdéseket feltenni, problémákat megfogalmazni, és ezekre a saját erőnkből többé-kevésbé megfelelő választ adni. Ehhez szellemi élénkségre, megfelelő erőfeszítésre van szükség. Lénárd Ferenc
-
Az orvostudomány hatásköre túlnyúlik az egészségen, ma már nem korlátozza tevékenységét betegségek megelőzésére, illetve gyógyítására. Egykor még brutális gyilkosok - gyermekbénulás, kolera, tébécé - irtásával foglalkozott, ma már egyre inkább az egészség fejlesztése a célja. Miért elégedjünk meg a betegségek megelőzésével, ha ugyanazon módszerekkel fejleszteni tudjuk magunkat? Julian Sheather