Ugrás a tartalomra
Az ismeretek csak abban az esetben válnak az ember tudásává, ha képesek vagyunk a konkrét ismeretekkel kapcsolatban kérdéseket feltenni, problémákat megfogalmazni, és ezekre a saját erőnkből többé-kevésbé megfelelő választ adni. Ehhez szellemi élénkségre, megfelelő erőfeszítésre van szükség.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ismeret csak akkor tudás, ha saját gondolataink erőfeszítésével szereztük, és nem emlékezetünk által.
Lev Tolsztoj
-
Az embernek pedig különböző ismerettárgyai szerint különféle ismeretei vannak, ugyanis azt mondjuk, hogy annak megfelelően, hogy az észelveket megismeri, értelmességgel rendelkezik, annak megfelelően, hogy a következményeket megismeri, tudással, annak megfelelően, hogy a legmagasabb rendû okot megismeri, bölcsességgel, és annak megfelelően, hogy felismeri, mi cselekedhető meg, tanáccsal vagy okossággal.
Aquinói Szent Tamás
-
Nagyon sok dolog, amit csinálunk, természetes módon csak akkor válik bonyolulttá, amikor intellektuális tárgyat akarunk csinálni belőle. Előfordulhat, hogy olyan sokat tudunk valamiről, hogy teljességgel tudatlanok leszünk.
Frank Herbert
-
A cselekvéshez nem tudásra van szükség. Hitre. Elsősorban hitre. Tántorítatlan hitre, hogy amit teszünk, az jó. A tudás kétkedést szül.
Simonyi Károly
-
A tudás abból származik, ha megtaláljuk a válaszokat, de megérteni, hogy mit jelentenek a válaszok, adja meg a bölcsességet.
-
Nem szabad az intelligenciát összetéveszteni a tudással. Az intelligencia arról szól, hogy hogyan dolgozza fel valaki a kapott információkat, és nem feltétlenül arról, hogy mit tud vagy hisz az illető. Egy intelligens ember összetett indoklást dolgozhat ki a hite védelmében, akkor is, ha az a hit teljességgel hamis.
-
A megszerzett tudás csak akkor válik valódi tudássá, ha képes vagy rá, hogy közöld másokkal.
-
Bizonyos fokig tudás, tapasztalat és emberi magatartás része, hogy az ember aránylag tisztában legyen azzal, hol van a helye, mit is gondoljon magáról. Akkor pedig nincs szüksége különösebb bókokra, elismerésre, netán további ösztönzésekre.
Bodor Ádám
-
Az ember nem képes minden képességét mozgósítani kizárólag az értelmére vagy kizárólag az érzéseire támaszkodva. Ehhez mindkettőre szüksége van. Az értelem bizonyos mértékben érzésekből fejlődött ki, amelyek a háttérből irányítanak bennünket, hogy belemenjünk-e egy helyzetbe, vagy pedig maradjunk-e ki belőle. Ha bárki úgy véli, hogy az életvezetésünkben csak az érzéseinkre, illetve csak az értelmünkre érdemes hallgatni, az bizony nagyon nagy szamárságot állít.
Antonio Damasio
-
Csak félig tud valamit az, aki nem tudja magáról, hogy tudja; s tudni, hogy tudunk, annyi, mint önmagunkat ismerni. Az önismeret nemcsak önmagáért kívánatos és fontos dolog, hanem azért, mert nélküle semmilyen más tudás sem nyerhet kritikai igazolást és biztos megalapozást.
Robin G. Collingwood