Téma
Programozó idézetek
-
Utólag minden teremtő ötlet roppant logikusnak tetszik. Az egytől százig terjedő számokat mintegy öt másodperc alatt össze lehet adni egy olyan gondolati elv alapján, amely utólag okoskodva teljesen logikus - de ahhoz, hogy valaki eljusson ehhez az elgondoláshoz, kreativitásra volt szükség. Edward de Bono
-
A logikai módszereket tárgyaló tudósok azt a benyomást teszik reám, mint az a szónok, aki ékesszólását a beszédcentrumok, a hangképzés és a gége beidegzésének tanulmányozásával akarná fejleszteni. Mint hogyha ezen bonc- és élettani folyamatok ismerete pótolhatná a hiányzó tehetséget, vagy akár megjavíthatná azt, amivel bírunk! Santiago Ramón y Cajal
-
Legtöbben úgy gondolunk az internetre, mint az éltető levegőre vagy a nélkülözhetetlen vízre: körülvesz bennünket, használjuk, és nem kérdőjelezzük meg a létezését. De az internet nem egy természetes hely. Programozók, üzletvezetők, szerkesztők és tervezők készítik elő a terepet számunkra, azaz emberi lények, választási lehetőségekkel a kezükben.
-
Ahhoz (...) hogy valaki a matematika alkalmazása terén ne csak megismételje azt, amit már többé-kevésbé hasonló körülmények között mások megcsináltak, hanem a matematikát alkotó módon alkalmazza olyan célokra, melyekre előtte mások még nem használták, ahhoz neki magának alkotó matematikusnak kell lennie. Megfordítva: az alkalmazásokkal való foglalkozás az elméleti matematikai kutatásnak is ösztönzést adhat és irányt mutathat.
-
A világ bonyolult és zavaros, szabályait nem szép és egyszerû PowerPoint-prezentációkban, áttekinthető felsorolásban tárja elénk. Bármiféle képzeletbeli világmodell megalkotása azzal jár, hogy elvetjük a fölösleges információt, és a lényeges pontokra koncentrálunk. Csak éppen a lényeges információ kiválogatása önmagában szellemi hazárdjáték.
-
A technológia nem önmagában jó vagy rossz. Az emberek tûzik ki a célt, és egy algoritmusnak önmagában nincs akarata, hacsak valaki kifejezetten nem úgy programozza. Még ha a jövőben az ember ki is szervezi a gépi tanulás programozását a mesterséges intelligencia-rendszerekhez, akkor is mi maradunk azok, akik meghatározzák az Ml végcélját: hogy szolgálja, gyarapítsa az emberiséget. Egy Ml, amit arra programoztak, hogy vacsorát főzzön, talán képes lesz különböző konyhák sokféle fogását elkészíteni. De nem fog hirtelen úgy "dönteni", hogy megöli a tulajdonosát, vagy felgyújtja a házat. Az algoritmusok a tanításukra használt adatokból tanulnak, és hacsak valami betegesen gonosz emberi programozó úgy nem dönt, hogy a gyilkosságot és a gyújtogatást választja, akkor ezek soha nem lesznek az Ml repertoárjának részei.
-
Sok pedagógiai szakértő szerint az iskoláknak át kellene állniuk "a négy K" - kritikus gondolkodás, kommunikáció, kollaboráció és kreativitás - oktatására. Tágabb értelemben véve a technikai készségek helyett a sokoldalúan használható készségekre kellene helyezniük a hangsúlyt. Az lesz a legfontosabb, hogy képesek legyünk alkalmazkodni a változáshoz, új dolgokat tanulni, és ismeretlen körülmények között is megőrizni a mentális egyensúlyunkat. Yuval Noah Harari
-
A mérnökök adták nekünk az internetet és a web mûszaki infrastruktúráját (...), de mi voltunk azok, akik kitaláltuk, hogy mihez kezdjünk vele. Mivel a technológia mindenki számára elérhető és ingyenes volt, mi, a felhasználók szabadon kísérleteztünk vele, közösen benépesítettük saját tartalmainkkal, gondolatainkkal és saját magunkkal. A technikusok adták a keretet, mi meg kitöltöttük. Chris Anderson (író)
-
Napjainkban már tarthatatlanok az olyan oktatási rendszerek, amelyek megtanítanak a latin igék ragozására, de soha nem ismertetik meg a tanulókkal az algoritmusírás logikáját. Elfogadhatatlan, hogy valaki akár három nyelven is beszél, de halvány fogalma sincs arról, milyen nyelven beszél egy számítógép. Alessandro Vespignani
-
A hackelés (...) nem eredendően informatikai dolog - mindenhol létezik, ahol szabályok vannak. Egy rendszer meghackeléséhez az kell, hogy jobban ismerd a szabályait, mint azok, akik megalkották vagy mûködtetik, illetve kihasználd a sebezhető pontokat, melyek abból fakadnak, hogy a rendszer tényleges mûködése eltér attól, ahogyan ezeknek az embereknek a szándéka szerint mûködnie kellene, vagy elérhető, hogy eltérjen. Amikor kihasználják a jogalkotó szándéka ellenére meglévő lehetőségeket, a hackerek nem megsértik a szabályokat, hanem a maguk igaz valójában mutatják be és kezelik őket. Edward Snowden