Téma
Segítségnyújtás idézetek
-
Amikor veszélyes helyzetben segítened kell a barátodon vagy a hazádon, nem kell jóslatot kérned, hogy melléjük állj-e. A jós talán azt mondja, hogy az áldozati jelek rosszat mutatnak, ami nyilvánvalóan halált, valamelyik testrész elvesztését vagy számûzetést jelent. Az értelem azonban azt követeli, hogy ezek ellenére is állj a barátod mellé, és a veszélyben légy oltalmára a hazádnak. Epiktétosz
-
Én gyanúsnak találom, amikor valakinek arról szól az élete, hogy segítsen, akár pszichológusként, akár szociális munkásként. Azt gondolom, hogy ezeknek az embereknek a többsége szeretetre képtelen, és ezt a hiányosságot kompenzálják azzal, hogy segítsenek, hogy hivatásszerûen jók és rendesek másokhoz. Az hiszem, hogy mondjuk egy szeretetre igazán képes építészmérnöknek nincsen ilyen szükséglete. Szóval a dolog sokkal bonyolultabb, mintsem hogy így elintézhetnénk, de beszélgetni lehet róla. Talán el is vezet valahová, csak nem ilyen rövid idő alatt. Popper Péter
-
Egy ember a sziklafalon egyensúlyozva hirtelen megcsúszik, és leesik. Szerencsére van annyi lélekjelenléte, hogy megkapaszkodjék egy kiugró kőcsipkében, és ott függeszkedik élet és halál között. Csak lóg, lóg, majd hirtelen felkiált: "Van odafönt valaki, aki segítene?" Semmi válasz. Tovább kiabál: "Van odafönt valaki, aki segítene?" Egyszer csak mély, öblös hang szólal meg: "Isten vagyok. Segítek neked, csak engedd el a sziklát, és bízz bennem!" Emberünk visszaszól: "Van odafönt valaki más, aki segítene?" T. Harv Eker
-
Amikor meghallod, hogy az emberek mások romlottságáról beszélnek, ne vegyél részt kedvtelésükben! Ha az emberek tudatlanságáról hallasz, ne hallgasd végig, és igyekezz elfelejteni, amit hallottál! De ha az emberek jótetteiről hallasz, jegyezd meg és add tovább! Ha így teszel, hamar hozzászoksz ehhez, és amikor rosszindulatú emberekről hallasz, az számodra olyan fájó lesz, mintha téged szidnának, és ha kiszalad a szádon egy rossz szó ismerősödről, az neked is olyan fájdalmat okoz, mintha magadat ütnéd meg.