Téma
Sport idézetek
-
Nekünk, férfiaknak (...) a csókolózás egy olyan felvezető, mint a koncerten az a bizonyos előzenekar, amit végig kell ülnöd a Pink Floyd előtt, és ez nem azt jelenti, hogy nem tetszik az előzenekar, mindössze csak arról van szó, hogy nem ezért vettük a jegyet. De a probléma az, hogy amikor a koncertnek vége, akármilyen jó lehetett a show, ti csajok megint az előzenekart akarjátok, miközben mi ülünk az autóban a dugó kellős közepén, és megpróbálunk ébren maradni.
-
Bármilyen diéta, amely az igazán kedvelt ételek elhagyásán alapul, csak ideiglenesen mûködhet. Mindaz az étel, amit nem eszünk meg, kísérteni fog. Amint a diéta véget ér - akár azért, mert feladjuk, akár, mert pillanatnyi sikert értünk el -, kétszer akkora hévvel vetjük magunkat kedvenc ételeinkre. Amekkora áldozatot hoztunk, annyit pótolunk be.
-
Sok minden, amit annak idején az emberi lét természetes velejárójának tartottak, ma már egészségbeli zavarnak számít, és kezelést igényel. A szülés, a serdülőkori pszichológiai változások, a félénkség, a boldogtalanság, a kopaszodás, sőt még az idősödés is egyre inkább egészségügyi problémának számít. Ennek sok előnye van - hiszen például a "természetes" szülés akár halálos is lehet -, de kérdéseket is felvet: mi az, ami még normális emberi funkció, és mi az, ami már orvosi beavatkozást igényel? Figyelembe véve, hogy a legtöbb beavatkozás kockázattal jár, mi az, amivel meg kellene tanulnunk együtt élni, és mikor forduljunk az orvostudományhoz segítségért? Julian Sheather