Téma
Stílus idézetek
-
A szarás fajsúlyos élmény. Van benne valami csodálatos, sőt egyenesen mélyenszántó. Meggyőződésem szerint Isten azért dolgozta ki számunkra ezt a metódust, hogy visszarántson minket a valóság talajára, és alázatra tanítson. Lehetsz bárki, ugyanúgy szarsz, mint mindenki más. Beyoncé is szokott szarni. Meg a pápa. Meg Anglia királynője. Szaráskor levetjük a látszatpózokat, az illedelmességet, megfeledkezünk vagyonról, hírnévről. Ott egyik sem számít. Szarás közben válunk önmagunk legautentikusabb verziójává. Ez az a pillanat, amikor rádöbbenünk: ez vagyok én. A legbelső énem. Pisilni lehet úgy, hogy bele sem gondolunk. Szarni nem. Néztek már bele egy csecsemő szemébe, miközben kakil? A színtiszta öntudatra ébredés tükröződik benne. Trevor Noah
-
A rossz ízlés rohamosan terjed. Ez a mûvészetben nem olyan ártatlan dolog, mint teszem az öltözködésben. Aki ízlés nélkül ruházkodik, testi épségét még nem veszélyezteti. De a mûvészetben a rossz ízlés valóságos lelki betegség, amely kiéget a lélekből minden fogékonyságot. Elzárja a remekmûvekkel való érintkezéstől s így a belőlük áradó éltető fluidumtól, amely nélkül a lélek sorvad, összezsugorodik, s az ember egész lénye sajátos bélyeget kap. Kodály Zoltán
-
Tudom, hogy nem vagy mindig tökéletes. Tudom, hogy rengeteg problémád és hibád van, de kinek nincs? Én szeretem a problémáidat. Szerelmes vagyok a hibáidba. Klasszak a tökéletlenségeid. (...) Tudom, hogy sok lány csak azt látja meg, ami szép. Csak azt látják, csak azt akarják. De én nem csak a szépet látom. Nekem más kell. Én azt szeretem, ami nem tökéletes, ilyen vagyok.
-
Különösek az ilyen emberek, furcsán gondolkoznak. Tudni sem akarják, ki az, akivel beszélnek, vagy mit gondol az. (...) Számukra minden asztal asztal, akár diófafurníros, akár gyalulatlan fenyő. Mit számít az, hogy négyszögû-e vagy kerek; fontos, hogy lapja legyen meg négy lába. Alighanem rám is így néz, a nevem nem is érdekli. Látja, nő vagyok, van csípőm, mellem, lábam és ez éppen elég neki: egy nő a sok közül.
-
Amit mi személyiségen ma értünk, az persze egészen más, mint amire a régebbi korok életrajzírói és történészei gondoltak. Õk, és főleg ama korok szerzői, akik határozott vonzalmat éreztek az életrajzíráshoz, úgy látszik, a személyiség lényegét, mondhatnánk, az eltérőben, a szabályellenesben és egyediben, sőt gyakran a betegesben látták - mi, mai emberek viszont általában csak akkor beszélünk jelentős személyiségekről, ha olyan emberekkel találkozunk, akiknek, túl minden eredetiségen és különcségen, sikerült a lehető legtökéletesebben beilleszkedniük a közösségbe, sikerült a lehető legtökéletesebben szolgálniuk a személyfölöttit. Hermann Hesse