Trevor Noah

Az apartheid zsenialitása abban rejlett, hogy meggyőzte a társadalom elsöprő többségét alkotó embereket, hogy forduljanak egymás ellen. Széthúzásra játszottak. Oszd meg a népet, majd érd el, hogy tagjai meggyûlöljék egymást. Így mindegyiküket irányíthatod.

Édes a bosszú, bizony. Sötét verembe lök, de istenien oltja a szomjat.

Az emberek azt hajlandóak befogadni, aki kívülállóként igyekszik asszimilálódni az ő világukba. Ha viszont azt látják, hogy az egyik testvérük meg akarja tagadni a saját törzsét, azt sosem bocsátják meg.

Könnyebb bennfentesnek lenni kívülállóként, mint kívülállónak bennfentesként.

Egy férfi nem attól lesz férfi, hogy mennyi pénzt keres. Attól, hogy kevesebbet hozol haza a feleségednél, még lehetsz te az úr a háznál. A férfiasság nem az anyagiakból és a tulajdonból fakad, hanem a személyiségedből. Ha férfiasabb akarsz lenni, a feleségednek még nem kell alárendelt szerepet játszania.

Ügyelj rá, hogy a feleséged legyen a legfontosabb nő az életedben. Ne legyél olyan férfi, akinek a felesége versengeni kényszerül az anyóssal. Nős férfi nem függhet az anyjától.

Ez voltam én: az örök kívülálló. Mi vagy visszahúzódunk a csigaházba, és névtelenül, láthatatlanná válva éljük a napjainkat, vagy az ellenkezőjét tesszük: önvédelemből megnyílunk. Nem azt kérjük, hogy fogadjanak el olyannak, amilyenek vagyunk, mindössze azt az oldalunkat kell elfogadniuk, amelyet hajlandóak vagyunk megosztani velük.

Semmit nem bánok, amit az életem során tettem, vagy amik mellett döntöttem. Csak azokon rágódom naphosszat, amiket nem tettem meg, amik mellett nem döntöttem, amiket nem mondtam ki. Rengeteg időt pocsékolunk a kudarctól és a visszautasítástól való félelemre. Pedig a rágódástól kellene rettegnünk. A kudarc, a visszautasítás egyértelmû válaszok. Ha valamit utólag megbánunk, az kérdőjeles, és sosem kapunk választ. "Mi lett volna, ha...", "Bárcsak...", "Vajon máshogy alakult volna-e...". Soha, soha nem fog kiderülni, és életed hátralévő részében kísérteni fog.

Az interjú nem vezet kapcsolathoz. A kötődés a csendes pillanatokból épül fel. Abból, hogy sok időt töltünk el közösen, megfigyeljük a másikat, interakcióba lépünk vele, és apránként megismerjük.

Nincs annál nagyobb ajándék, mint hogy valaki minket választ.

Aki nem tud semmit, a légüres teret könnyen ki tudja tölteni negatív gondolatokkal.

Ha szeretünk valakit, attól még nem fogjuk birtokolni.

Nem hagyom, hogy egy rossz, fájdalmas emlék elvegye a kedvem az új dolgokkal való kísérletezéstől. (...) Többet ér, ha kibírom, pityergek egy keveset, és másnap felkelés után túlteszem magam rajta. Megmarad néhány horzsolás, amelyek emlékeztetnek a történtekre, és nincs ezzel semmi baj. Kis idő múlva a horzsolások elhalványulnak, mégpedig okkal: ideje belevetni magunkat egy újabb kalamajkába.

Az angol nemcsak nemzetközi nyelv, hanem a pénz és a média nyelve is.

Minél elterjedtebb az anyanyelve valakinek, annál kevésbé valószínû, hogy elsajátítja másokét. Minél ritkább, annál valószínûbb, hogy megtanul még két-három nyelvet.

Az emberek nem gazdagok szeretnének lenni, csak opciókra vágynak. Minél vagyonosabb valaki, annál több lehetőség közül választhat. A pénz így szabadít fel.

A McDonald`s egyet jelent Amerikával. A reklámokban fenségesnek tûnik. Sóvárgunk utána. Megvesszük. Beleharapunk. Az első falat maga a mennyország. Jobb, mint képzeltük. Féltávon rájövünk, hogy talán mégsem olyan tökéletes. Néhány falattal később megállapítjuk: "hm, ez marhára nem okés". Amint elfogyott, máris hiányzik. Megyünk vissza repetázni.

Közkedvelt mondás: "Ne halat adj az éhezőnek, mert azzal csak egyszer lakik jól. Tanítsd meg halászni, és akkor egész életében meglesz a betevője." Azt persze nem teszik hozzá: "Jó lenne, ha adnátok neki egy horgászbotot is". Ez valahogy mindig kimarad a párhuzamból.

Minden ország a saját történelmét tekinti a legfontosabbnak, és ez különösen igaz a nyugati országokra.

Sok gyerek szenved ilyen kényszerbetegségben. Olyasmiket csinálnak, amiket maguk sem értenek. Hiába mondjuk nekik: - Tehetsz bármit, de ne rajzolj a falra. Erre a papírra rajzolhatsz. Ebbe a könyvbe is. Vagy bármely másik felületre. De ne rajzolj, írj vagy színezz a falon. - Õk egyenesen a szemünkbe néznek, és azt felelik: - Értem. - Tíz perccel később már a falra rajzolnak, mi meg éktelenül kiborulunk. - Mi a csudáért rajzoltál a falra? - A gyerekek pedig ránk néznek, és ténylegesen gőzük sincs, miért tették. Tisztán emlékszem erre az érzésre gyerekkoromból. Ahányszor megbüntettek - mondjuk, az anyám kiporolta a sejhajom -, azon tanakodtam közben: miért csináltam ezt? Tudtam, hogy nem szabad. Szólt előre. Az elfenekelés után pedig megfogadtam: mostantól jól fogok viselkedni. Soha többé nem csinálok semmi rosszaságot az életemben, soha, de soha, de soha, de soha - és hogy ne felejtsem ezt el, gyorsan felírok magamnak egy emlékeztetőt a falra... azzal fogtam egy krétát, onnan folytattam, ahol abbahagytam, és nem értettem meg az okát.