Téma
Szenvedély idézetek
-
Kétfajta szerelem létezik. Az egyik akaratunkon kívül kerít a hatalmába, a másikat pedig mi magunk hívjuk életre. Az, amelyik kéretlenül toppan be, testi tünet, mint valami betegség. És ahogy a betegség is, legyengíti az embert. Olyan szerelem az, amely meggyötör, mert arra a kényszerre alapul, hogy a másikat birtokba vegyük, nem pedig arra, hogy szeressük és tiszteljük. De az a szerelem, amelyet mi magunk keltünk életre - amely két ember közös döntéséből születik -, az napról napra nő, és egyre erősebb lesz. Olyan, mint a tûzhely lángja, amelyet életben kell tartani, hogy főzzünk rajta, meg hogy melegen tartsa a házat, de nem engedhetjük addig tombolni, míg porrá nem égeti az egész várost, ahogy azt a nagy londoni tûz tette. De az ilyen szerelemhez két ember kell. Egyedül nem megy.
-
Miközben tovább kutatjuk önmagunkat, válaszokat keresünk mindenütt. A természetben, istenben, a tragédiákban, melyeket talán sosem értünk meg. Egy vágy hajt bennünket. Egyetlen cél lebeg a szemünk előtt, megtalálni földi létünk célját. Nem törődünk a következményekkel, megromlott barátságokkal, még azzal sem, hogy az ördöggel kell szövetkeznünk érte.
-
Csakugyan van a világon nő, akit feldúl a szenvedély, aki szenved, akinek gyönyörûség, ha odaadja magát, aki ölel, szorít és piheg, aki testével, lelkével egyaránt szeret, a szájával is, mikor beszél, és a szemével is, mikor néz, a vergődő szívével és a simogató kezével is, aki vállal mindent, mert szeret, aki figyelő szemek és veszedelmek közepette is, éjjel és nappal, rettenthetetlenül és remegve odatalál, a boldogságtól eszeveszetten és önfeledten, ahhoz, aki megöleli? Guy de Maupassant
-
Egyszer majd képesek leszünk megérteni, egy véges dolog hogyan zárhat magába végtelen dolgokat, és például egy olyan szív, mint az enyém, egy ilyen kis szív, melyet ennyi ér és szenvedés sző át, hogyan fogadhat magába oly hosszú dolgokat, mint a szerelem. Oly tágas dolgokat, mint a szenvedély. Afonso Cruz