Téma
Szerelemvágy idézetek
-
Ha a társunk váratlanul beleszeret valakibe, meg kell értenünk, hogy nem vált hirtelen rossz emberré: lehet, hogy csak nem képes teljesen átlátni, vagy nem tudja irányítani a helyzetét. Amikor egy harmadik személy lép be egy párkapcsolatba, akkor erős karmák dolgoznak a háttérben. Előző életeinkben együtt voltunk velük, ezért a korábbi közelség miatt most is vonzódunk hozzájuk. Elképzelhető, hogy mostani párunkkal előző életünkben csak felületes vagy rövid viszonyunk volt, ám ha olyasvalaki kerül a közelünkbe, akivel korábban egy egész életen keresztül jól megértettük egymást, akkor természetes módon erősen vonzódni kezdünk hozzá. Ole Nydahl
-
Szeretlek. Ha bebocsátást nyerek a paradicsomba, gondoskodni fogok róla, hogy biztonságos és békés életed legyen, s ott fogok várni rád. Ha viszont e tettemért a pokolra jutok, mindent megteszek azért, hogy én magam rójam le a mindkettőnk élete során felhalmozódott adósságot, s azon iparkodom, hogy neked már jogod legyen a mennyekbe kerülni, ha eljön a te időd is. Ha pedig szellem válik belőlem, téged foglak őrizni minden éjszaka, hogy elkergethessek bármilyen kísértetet, amely álmodban bánthat. S ha nem lesz semmi olyan hely, ahova mehetek, akkor egyszerûen szétoszlom a levegőben, s így válok veled eggyé minden lélegzetvételednél.
-
Csak az érintése létezett a bőrömön. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak a bőrömön vándorló kezére. És megkérdezte, halk, érzéki, alig hallható hangon: - Most mire gondolsz? Hát mire gondolnék, Istenem, mire gondolhatnék, amikor itt vagy, és nem csak itt vagy, de hozzám érsz, érinted vágyakozó bőrömet azzal a finom, édes kezeddel! Arra gondolok, hogy bárcsak soha ne érne véget ez a pillanat; az idő, a kegyetlenül rohanó idő megállna, örökre, és mi örökre itt maradnánk, te örökre a testemet érintenéd, én pedig örökre ezt a gyönyört érezném. Arra gondolok, hogy szeretlek. És a világba akarom ordítani, hogy mindenki hallja, szeretlek. Arra gondolok, hogy olyan ez, mint a tánc, aminek kezdő lépését hetekkel ezelőtt megtettük. Azóta játszunk egymással, táncoljuk a vágy mozdulatait, beszéljük a vágy szavait. Táncolni akarok még, mert a szívem is táncol. Tomán Edina
-
Mutass már nekem egy olyan pasit, aki nem rémül meg egy határozott, céltudatos, okos nő láttán! Az elején persze minden szép és jó. Izgalmas. De idővel a pasi vissza akar majd fogni. Ne álmodozzak, mert ott van ő, vele kell lennem. De nincs az az isten, hogy én még egyszer feladjam az álmaimat akár egyetlen napra is valakiért, aki sohasem tud majd boldoggá tenni. Egyetlen dolog képes egy életre boldoggá tenni: ha a szívem után megyek. Oravecz Nóra
-
A szerelem sosem lehet százszázalékos, mert mindig találunk a másikban valami olyat, amit nem szeretünk vagy nem értünk, és ezért nehezen fogadunk el. Ezért ha a boldogságunkat mérni lehetne, csak hetven vagy nyolcvan százalékban lennénk azok. De a legtöbben ezzel megelégszenek, mert azért mégiscsak boldognak érzik magukat. Nem mernek mást keresni, mert félnek, hogy nem találnak olyat, akivel kilencven vagy kilencvenöt százalékban boldogok lesznek. Az emberek alapvetően képtelenek elhinni, hogy képesek a boldogságra. Zakály Viktória
-
Nem katasztrófa, ha valaki egy darabig kevésbé szeret, mint szeretnéd. Nem tragédia, csak sajnálatos tény. Próbáld meg tisztázni a helyzetet, és ha nem megy, ne aggódj. Vannak mások, akiket szerethetsz. Inkább az a fontos, hogy az utálatot törekedj elhárítani magadtól. Aki alattomosan, hátulról akar tőrt döfni beléd, sokkal több figyelmet érdemel, mint az, aki nem szeret. Ha már mindenképpen foglalkozni akarsz mások irántad való érzelmeivel, akkor arra ügyelj, hogy ne utáljanak, és fütyülj rá, hogy valaki nem szeret.