Téma
Tanács idézetek
-
Törekedjetek a szeretetre, és senkit se ítéljetek el! És ha valakit súlyosan vétkezni láttok, nem azt mondom, hogy tetszéseteket leljétek benne, sem azt, hogy ne riadjatok vissza tőle, hanem azt mondom: ne ítéljétek el, ne vessétek meg a bûnösöket, mert semmit sem tudtok arról, hogyan ítél az Isten. Folignói Szent Angéla
-
Járványhelyzetben bármerre mozdulunk, a legfontosabb, hogy egységesen cselekedjünk. Fogadd el, hogy fönt kiválasztottak egy modellt, és reménykedj, hogy mûködik, s ha nem, váltanak, és az majd fog mûködni, ha az sem, akkor a harmadik, vagy negyedik bejön. A legfontosabb, hogy csináljuk, amit mondanak. Ne kötözködj, ha túléltük a vészt, majd elemzünk. Csányi Vilmos
-
A legtöbb ember, aki szavakkal dolgozik, egy idő után már nem bízik meg bennük feltétel nélkül. Ezzel magam is így vagyok. Különösen az olyan nagy szavakkal, mint a Boldog, a Szerelem, az Õszinte és az Erős. Ezek nehezen megragadható, túlságosan is viszonylagos jelentésû szavak, ha az ember olyan durva, közönséges szavakkal veti össze őket, mint (...) a Piti és a Link. Ezeket azért vagyok képes fesztelenül használni, mert szikárak és egyértelmûek. De a nagy szavak túl nyúlósak, ezért csak egy pap, vagy egy bolond képes hitelesen használni. Hunter Stockton Thompson
-
Ha változásokat akarsz létrehozni, emelőpontokat keresel, és megmozgatod őket. Óvakodj a zsákutcáktól. A magas pozíció ígéretét sokszor meglobogtatják a masírozók előtt, figyelemelterelésként. Az emelőpontok nem mind a magas hivatalban vannak. Sokszor gazdasági vagy kommunikációs központokban, és ha ezt nem tudod, a magas hivatal nem ér semmit. Frank Herbert
-
Ne feledd, hogy az ösztön szinte mindig rosszra visz! Az a helyes, amit a barátaid és a családod mond neked. Õk mindig jobban tudják; még az idegen is, akivel az utcán találkozol, aki semmit nem tud rólad, ő is jobban tudja; csak mondd el neki a helyzetedet, és jobb tanácsot kapsz, mintha leülnél gondolkodni.
-
Ha nem tudod elmagyarázni, mi az érték és a lényeg a befektetés mögött, akkor nemes egyszerûséggel nincs mögötte érték és nem befektetés, hanem szimplán spekuláció, a nagyobb bolond játéka: lesz-e nagyobb bolond nálam, akinek még drágábban el tudom adni ezt az értéktelen dolgot? (...) Csak akkor tud valaki sokat keresni, ha van olyan, aki sokat bukik. Ha tudod, hogy amit csinálsz, szimplán csak az áremelkedésre játszó, színtiszta spekuláció, és tudod, hogy ugyanakkora eséllyel buksz rajta, mint nyersz, akkor semmi baj nincs. A baj akkor van, amikor azt hiszed, hogy befektetést vásároltál (...). Nem, arra fogadtál, hogy találsz egy nálad is nagyobb balekot, akinek később még drágábban el tudod adni azt, amit vettél. S mindegy, hogy tokent vettél, ritka baseball kártyát aranyáron, vagy egy szalvétát, amit egy híres színész aláírt. Ha valaminek nincs értéke, csak ára, akkor csak az a közös vágy tartja életben, hogy a benne érdekeltek szeretnék, ha még jobban felmenne az ára. Csernok Miklós