Téma
Tudós idézetek
-
Tőlem még olyan szellemes válasz sem telik, mint Newtontól, a nagy tudóstól, aki mélyen hívő ember volt. Valaki gúnyosan kérdezte tőle: "Aztán hogyan szedi össze életre az Isten egyszer a halottakat?" A nagy tudós benyúlt egy fiókba, kivett egy dobozt, abból egy marék vasreszeléket és szétszórta az asztalon. - Szedje össze - mondta az idegennek. - Nem tudom - felelte az. Erre a tudós kivett a zsebéből egy mágnest, és a vasreszelék fölé tartotta. Mind hozzácsapódott. Egy szempillantás alatt, az utolsó szemig. - Nos, valahogy így! - felelte szerényen a tudós. - Engem máris magához vonzott. Gyökössy Endre
-
Féltékeny isten az ego: azt akarja, hogy az érdekei ne szenvedjenek csorbát. Nem hajlandó több dimenzió létezését elismerni, csak azt, amelyben otthon érzi magát, amelyet képes megérteni. Segítségnyújtás volna a dolga, de megengedtétek neki, hogy zsarnok váljék belőle. Ennek ellenére sokkal képlékenyebb és tanulékonyabb, mint amilyennek általában gondoljátok. Nem olyan merev, mint amilyennek látszik. A kíváncsisága például komoly értéket jelent.
-
Nem létezik szerintem olyasmi, hogy magyar tudomány. Mindig berzenkedtem attól, amit úgy neveznek, hogy a magyar tudomány ünnepe. Szerintem ha valahol erősen hangsúlyozzák, hogy magyar tudományos eredmény, ott valami gyanús, mert az annak szimbóluma, hogy valamilyen kutatás periferiális, provinciális, a világ számára valójában érdektelen, csak mi magyarok vagyunk büszkék rá. Olyan, hogy magyar tudós, természetesen létezik, de ez nem azt jelenti, hogy az eredmény, amire jut, az magyar eredmény lenne. Mérő László
-
Azok a Mesterek, akik ezen a bolygón jártak, felfedezték a viszonylagosság világának titkát - átláttak rajta, és elutasították, hogy elismerjék valóságosnak. Röviden, azok a Mesterek, akik csak a szeretetet választották. Minden pillanatban. Minden percben. És minden körülmények között. És bár megölték őket, szerették gyilkosaikat. Bár meggyötörték őket, szerették a kínzóikat. Tudom, hogy ezt nem érted meg könnyen, és még nehezebben követed. Ám tartsd szem előtt, hogy valamennyi Mester így tett. Nem számít, mit mond a filozófia, nem számít, mire kötelez a hagyomány, nem számít, mit ír elő a hit - ez az, amit megtett minden Mester. Neale Donald Walsch
-
Arra sem látok indokot, hogy a munkámban kifejtett nézetek miért sértenék bárkinek is a vallásos érzületét. Hogy az efféle benyomás milyen mulandó, elég arra emlékeztetni, hogy a valaha tett legnagyobb felfedezést, nevezetesen a gravitációs vonzástörvény felfedezését Leibniz még azzal támadta, hogy "aláaknázza a természetes vallást, és következésképpen a kinyilatkoztatott vallást is". Charles Darwin