Téma
Tudós idézetek
-
A tudomány nagyon hasonlít az apámra. Gyerekkoromban örökké szétszedett még jól mûködő dolgokat, pusztán kíváncsiságból. Így aztán el tudta mondani, mi hogyan mûködik. Érdekes volt, kivéve anyámnak. Õt az őrületbe kergette. Amikor apa megpróbálta összerakni a rádiót vagy a telefont, amit éppen bütykölt, rendszerint elvesztett néhány alkatrészt, és olykor fontosakat, amiket nem volt könnyû pótolni. Egy ideig azt állította, hogy erre az alkatrészre amúgy sem volt szükség, míg végül a kütyü a garázs egyik polcára került, mûködésképtelenül. Mark Boyle
-
A XIX. század második felében valaki, elbizakodván a tudomány nagy eredményeiben, feltette a kérdést: "íme, tudjuk már, milyen a fû és a fa és milyenek az állatok - lássuk hát, milyen az ember?" És a méltatlan kérdésre, mert az óvatos és körültekintő tudomány elodázta a választ, kotnyelesen megszólalt a Mûvészet, és nagyképûen úgy tett, mintha őt kérdezték volna. És megszületett a naturalista regény: Zola, Balzac, Flaubert. Karinthy Frigyes
-
A tudományok mûvelői értik a szakmájukat, sőt jobban értenek hozzá, mint a bulvársajtó munkatársai. Természetesen kuruzslóktól vagy áltudományos oldalakról sok mindent össze lehet szedni az interneten, de ne feledjük, hogy a kutatók nem véletlenül tanulnak annyit egy adott témában. Ezeknél az ő véleményükre érdemesebb lehet odafigyelni, mint a fodrászéra vagy a szomszéd ismerősének az unokatestvérére. Zsiros László Róbert
-
Georg Cantor, a halmazelmélet atyja írta: "a matematika lényege a szabadság". Arra tanít, hogy a valóságot vizsgáljuk, a tényeket; és kövessük őket, bárhova vezetnek is. Megszabadít a dogmáktól és előítéletektől, fejleszti az innovatív képességeinket, így teremt olyan eszközöket, amelyekkel feltárhatjuk a dolgok lényegét. Edward Frenkel
-
A tudomány sok-sok ismeret konzisztens rendszere. Ez a konzisztencia az, amivel az áltudományok már nem versenyképesek. Mivel senki nem birtokolja egymaga ezt az egész tudást, a tudomány szükségképpen kollektív, társadalmi jelenség - ami sokak véleményével ellentétben nem a tudás relativitását jelenti. Egyedül nem lehet okosnak lenni, így annak a gondolatnak sincs semmi értelme, hogy az áltudományok az egyéni emberi butaság termékei lennének. Ahogy társadalmi jelenség a tudomány, úgy társadalmi kudarc az áltudomány.
-
Azokról gondoljuk, hogy igazán foglalkoznak valamivel, akik naponta Zenonnal, Pythagorasszal, Democritusszal és a szép tudományok mestereivel: Aristotelesszel, Theophrastusszal akarnak együtt lenni, mint legjobb barátaikkal. Ezek közül mindegyik ráér, mindegyik úgy bocsátja el azt, aki fölkeresi, hogy az boldogabb, és nő a szeretete iránta. És egyikük sem tûri, hogy bárki üres kézzel távozzék tőle; minden halandó fölkeresheti őket éjjel is, nappal is. Lucius Annaeus Seneca