Téma
Új fejezet idézetek
-
A tapasztalat bizonyítja, hogy a kezdeti lendület jó start az idegen nyelven való olvasás megszokásához, hiszen ez is csak szokás kérdése, mint minden más emberi aktivitás. A fő az, hogy megtanuljunk nem elkedvetlenedni az idegen nyelvû szöveg barátságtalan közegétől. Ki nem érzett még enyhe borzongást, amikor a Balaton hûvös hullámai közé vetette magát? Kiben nem fogant meg ilyenkor a vágy: visszamászni a napsütötte homokra? És ki nem örült egy-két perc múlva, amikor már hozzászokott a víz hidegéhez, hogy nem engedett a csábításnak? A kezdeti viszolygáson és elbátortalanodáson van hivatva átsegíteni az "úszót" az új közeg - az idegen nyelvû szöveg - érdekessége. Lomb Kató
-
Mit tudtak nékem mondani a világról azok, akik apám házában megfordultak, vagy akikkel az egyetemen nap mint nap találkoztam? Csak azt, amit én is láttam. Semmi újat. Õk is - éppen úgy, mint én - csak a felületet látták a környező életből, de én sejtettem, hogy az élet ennél több, mélyebb, és én szerettem volna ebbe a mélységbe hatolni. Berkesi András
-
Akikkel eddig elhitettem, hogy a barátjuk vagyok, azoktól az emberektől, mindegyiktől, azt vártam, és el is értem, hogy ők tegyenek értem valamit. Most temiattad fordul elő velem először életemben, hogy azt mondom valakinek, neked, hogy a barátod vagyok, és azért vagyok a barátod, hogy én tegyek érted valamit. Szilvási Lajos
-
A semmi kellős közepén, egyetlen kötélen egyensúlyozva haladsz, bízva abban, hogy egyszer átjutsz a másik oldalra. Van, hogy belezuhansz a vízbe, ki kell úsznod a partra, hogy aztán az elejéről folytathasd az utat. Van, hogy megtanulod, hogy mit jelent az egyensúly, és bizonyos távokat könnyedén megteszel. Vannak, akik egy tapodtat sem tesznek, csak bámulják a kötelet, és azt mondják, de jó annak, aki a másik oldalon van, míg valójában ők is bármikor oda juthatnának. Ezt az utat teszik meg azok, akik bátran vetik bele magukat az ismeretlenbe. Egy olyan világba, ahol lehet, hogy lesznek találkozások, amik bearanyozzák az életüket, miközben már az első pillanattól kezdve biztos, hogy nem tartanak örökké. Oravecz Nóra