Téma
Univerzum idézetek
-
Az embernek, ha igent mond, lényegesen kevesebb dolgot kell végiggondolnia. Az igen mindig a másik felelőssége. Ráhárítjuk döntésünk minden következményét (hiszen csábított, visszaélt, hazudott, zsarolt), arra, aki ajánlatot tesz, aki egy jó lehetőséget kínál, és nekünk, gondoljuk megengedően, csak annyi a dolgunk, s így minden felelősségünk is, hogy betartassuk vele az ígéretét. Csikós Attila
-
Boldogságunkhoz talán nem csak az járul hozzá, mi mindenre emlékszünk, hanem az is, hogy mit felejtettünk el. A túl sok múlt bénító hatású lehet. Szeretnénk megőrizni a szép emlékeinket, de arra is vágyunk, hogy a múlt szorítása elengedjen bennünket, hogy a jelenben tudjunk élni, és tervezgetni tudjuk a jövőnket. Meik Wiking