Téma
Univerzum idézetek
-
Ha jól belegondolunk, valójában egy rettegés az élet. Sokan a korábban megélt negatív dolgokból építkeznek, annak alapján tervezik az életüket. Amikor gyereket nevelünk, minden pillanatban azt mondjuk, jaj erre vigyázz, nehogy elessél, stb. Aztán a szomszédok, a barátok is elmondják, mire vigyázzunk, sőt a tévében is a rádióban is ezt látjuk, ezt halljuk. Milyen élet ez, ha folyton tartani kell valamitől? A meditáció megtanít arra, hogy a pillanatot éld meg. Abban pedig nincs félelem.
-
Miközben próbálom megérteni az élet mûködését - és hogy az egyik ember miért veszi könnyebben a viszontagságokat, mint a másik -, mindig oda lyukadok ki, hogy attól függ, igent mondunk-e az életre, vagyis szeretjük-e az életet, még a silányat is, és önmagunkat, bárhogy leltünk is rá. Jeanette Winterson