Ugrás a tartalomra
Ha jól belegondolunk, valójában egy rettegés az élet. Sokan a korábban megélt negatív dolgokból építkeznek, annak alapján tervezik az életüket. Amikor gyereket nevelünk, minden pillanatban azt mondjuk, jaj erre vigyázz, nehogy elessél, stb. Aztán a szomszédok, a barátok is elmondják, mire vigyázzunk, sőt a tévében is a rádióban is ezt látjuk, ezt halljuk. Milyen élet ez, ha folyton tartani kell valamitől? A meditáció megtanít arra, hogy a pillanatot éld meg. Abban pedig nincs félelem.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem igaz, hogy jobb félni, mint megijedni. A félelem elveszi az energiát magától az élettől, amelyet úgy akarunk óvni, pedig az élet a sok baj nélkül is rövid.
-
Ez az élet. A rosszat ugyanúgy elfogadod, ahogy a jót. Talpra állsz a rosszban, együtt élsz vele. A rossz dolgok tanítanak meg arra, hogy milyen jó is valójában a jó. Ne hagyd, hogy a rossz elültesse a fejedben a gondolatot, hogy jó nincs is a világon. Mert van, méghozzá nem is kevés.
Charles Martin
-
Meg kell tanulnunk, hogy a jelenben éljünk. Ha túl sokszor tekintünk a múltba, újra meg újra szembesülünk a lelkiismeret-furdalásainkkal és a fájdalmainkkal. És ha túl sokat remélünk a jövőtől, illúziókba ringatjuk magunkat. Az egyetlen élet, amely igazán megérdemli, hogy megéljük, a jelen pillanat.
Guillaume Musso
-
A félelemmel kétféleképp bánhatsz: tudatosíthatod magadban, hogy félsz, és aztán igyekezhetsz megszabadulni tőle, vagy visszafojthatod, és megpróbálhatsz elrejtőzni előle. Az emberek általában nem tárgyilagosan szemlélik a félelmet, ezért nem is értik igazán. A végén magukba zárják a félelmeiket, és minden erejükkel azon fáradoznak, hogy semmi olyan ne történjen, ami felébreszthetné őket. Ezért aztán egész életük azzal telik el, hogy olyan "megnyugtató" és "irányítható" állapotokat hozzanak létre, amelyekben biztonságban érzik magukat. Ettől lesz csak igazán ijesztő a világ.
Michael A. Singer
-
Az élet túl rövid ahhoz, hogy állandóan aggódjunk benne. Túl rövid, hogy állandóan attól félj, ki és mit gondol rólad. Rövid, hogy egy helyben tétovázz, hogy gyáva légy, hogy azon agyalj, mi lesz, ha majd nem sikerül. Rövid az élet, hogy olyan emberekre fordítsd, akik nem érdemlik meg, akik fájdalmat okoznak, és akik csak rombolni tudnak. Az élet túl rövid ahhoz, hogy félelemben élj, hogy hagyd, lelökjenek az útról, eltaszítsanak, és megalázzanak. Rövid az élet, hogy állandóan küzdj, és észre se vedd, mennyire szép, amiért élsz.
-
Az emberek félnek olyasmiktől, amiktől nem kéne, és nem félnek olyasmiktől, amiktől kéne. Ha zökken egyet a repülőgép, én is sikoltok, mint mindenki más, de a félelem föltartóztat bennünket az előrehaladásban, és akadályozza, hogy megtanuljunk dolgokat.
-
Néha még a legbátrabbak is félnek. Az a fontos, hogy ne engedjük magunknak, hogy a félelem uralja az egész életünket.
T. J. Klune
-
Az emberek azt hiszik, hogy a meditáció nagyon időigényes, pedig éppen az ellenkezője igaz. Utána több idő lesz mindenre, mert nem rágódunk értelmetlen dolgokon.
-
Ne azzal töltsd az életed, hogy aggódsz, mit gondolnak rólad az emberek (...)! Ez a félelem olyan, mint egy ketrec - örökre fogságba ejthet, ha nem vigyázol.
-
Bárki le tud ülni és figyelni a légzésére vagy a tudatára. Ez végezhető séta közben, állva, fekve, fél lábon állva, futás vagy fürdés közben. Ám ahhoz, hogy akár csak öt percig kitartsunk, eltökéltségre van szükség. Az pedig, hogy életünk részévé tegyük, némi fegyelmet követel. Amikor tehát az emberek azt állítják, hogy nem tudnak meditálni, valójában azt értik ez alatt, hogy nem fognak időt szakítani rá, vagy hogy amikor megpróbálják, nem tetszik nekik, ami történik. Nem ezt várják, vagy nem ezt remélik. Nem felel meg az elvárásaiknak. Talán újra meg kellene próbálniuk úgy, hogy ezúttal elengedik az elvárásaikat, és csak figyelnek.
Jon Kabat-Zinn