Zárkózottság idézetek

Egész életemben menekültem. Rosszul voltam a csendtől. Úgy gondolom, mikor meghalok, akkor is csöndben leszek, tudod, az idők végezetéig. De most, ez a pillanat... hangos lesz!

Egyetlen érzés mindent elhomályosít. Egyetlen hang mindent elsüketít. Egyetlen szó mindent eltakar. Mégis: érzésen, halláson, beszéden át vezet az út. Weöres Sándor

A bántalmazott ember gyakran másképp cselekszik, mint gondolnánk (...). Olyankor nincs logika, nincs észszerû gondolkodás. Olyan, mintha egy buborékban lennél, ahova nem hatol be a külvilág, csak a bántalmazó. És képtelenségnek tûnik kitörni belőle.

Az ember azért nem mondja el bizonyos érzéseit vagy titkait másoknak, mert nem akarja, hogy tudjanak róluk. Nem akarja, hogy sajnálják, szánják, vagy csak szomorúan tudomásul vegyék, hogy amit benne keresnek, az talán már nincs is ott. És főleg nem akarja, hogy pont azok szembesüljenek ezzel, akik szemében nem akar egyre kisebbnek és kisebbnek látszani. Kollár Betti

Az a gyáva, Ki, amit érez, elrejti magába, És ami benne gyönge, emberi, A másiknak föltárni nem meri. Mért várod őt, ha nem ezért? A boldog élet vágya nem kisért? Galambok közt, virágos szigeten, Békés, családi kör, parányi házban. Az élet szép... Tenéked magyarázzam? Heltai Jenő

Az ember ezért kapta a nyelvet, hogy elrejtse a gondolatait. Esterházy Péter

Felszín az egész világ, megcsalja a szemet, az igazság az ismeretlen és a megismerhetetlen mélységekben bujkál. Mark Lawrence

Elfojtott dühömet ne lássa más Csak a falak őrizzék titkomat Mert bennem őrült láng ragyog Én idelenn idegen vagyok. Ákos

A kép lényege az, hogy egészen kívül van, nincs benne semmi intimitás, és mégis hozzáférhetetlenebb, titokzatosabb, mint a lelkiismeret; jelentés nélküli, de az összes lehetséges jelentésre apellál; nincs felfedve, mégis jelen van, az a fajta jelenlét-távollét jellemzi, amely oly vonzóvá, izgatóvá teszi a sziréneket.

Szorongás. Olyan furcsa. Majdnem minden ember tudja, milyen érzés, mégsem tudja megmagyarázni senki. (...) Hogy lehet, hogy valami, ami ilyen erősen dörömböl bennünk, nem tûnik fel a képeken fekete, csontunkba beleégett sebekként? Fredrik Backman

Így szokott ez lenni az ismeretlen dolgokkal, megrémítik az embereket. Főként, ha ezek az ismeretlen dolgok halványan azokra a rémképekre emlékeztetnek, amelyek önnön kárhozott elméjük legsötétebb zugaiba fészkelték be magukat.

A titkaink árnyékként követnek minket, bárhová megyünk is. És gyakran az okozza a problémát, hogy egyedül vagyunk velük. Michael Slepian

De amint van okom, Nem hordani többé A titkolt szerelemnek Életölő fájdalmát: Szintúgy van okom, Elfojtani lelkem Mélységes mélyében e titkot. Petőfi Sándor

A lelki események hatással vannak a testre. A lélek a testtel szemben egyszerûen azért szorul háttérbe, mert kevésbé szemmel látható oldala az emberi létnek.

Az egy szobában való együttélést az is megnehezíti, hogy képtelenség bármit is elrejteni a másik elől. Persze nem a pár nélküli, koszos zoknikra gondolok, vagy arra a galacsinná összegyûrt, tizennégy papírlapra, rajtuk egy sikertelen vers próbálkozásival. Elrejteni a legbensőbb, magánjellegû dolgokat kell: a könnyeket, melyek az ember szeméből olykor kikívánkoznak, a gondolatokat, melyeket egy csöndes, magányos zugban szeretne végiggondolni, a szavakat, amelyeket hangosan szeretne kimondani, hogy hallja, hogyan hangzanak - de más ne legyen fültanúja. Lois Lowry

Senki sem tisztul meg attól, hogy tovább hempereg a sárban, és hosszasan kesereg jelenlegi vagy múltbéli gyengeségein. Ez a viselkedés egyrészt önmarcangoló magányhoz vezet, másrészt eltakarja előlünk az "itt és most" nagyszerû lehetőségeit. Ole Nydahl

Bujkálni, hazudni, félelemben élni és letagadni, hogy ki vagy. Ez egy céltalan élet. És egy céltalan élet egyáltalán nem élet.

A múlt csak visszahúzza az embert. Olyan, mint egy háló. Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

A félelem iránytûje egyre szûkebb, biztonságosabb, de üres és magányos börtön felé visz. A vágy iránytûje kiszámíthatatlan, veszélyes, de izgalmas tájakra mutat. Feldmár András

A magánnyal jó párszor találkoztam az életemben. (...) Jön settenkedve, először észre sem veszem, egyszer csak mellém telepszik. Mocorog kicsit, akkor hirtelen rádöbbenek, ketten maradtunk. A legrosszabb, a magány kézen fogva hozza társát, a bizonytalanságot. J. J. Stalter