30y

Szép esténk lesz, ha egyszer majd megöregszünk, lesz verandánk és azon két ágy, és azon fekszünk, és fákat nézünk, és arra gondolunk, hogy mi is egyszer fák leszünk majd, és hogy te fogsz törődni a kerttel.

Keresed, hogy mivel is szállhatnál szembe, sehogy se jó, még ha jó is lenne.

Nem a válaszok nőnek, nőnek meg olyan nagyon, hanem az élet lesz egyre, egyre nagyobb vadon.

Azon gondolkodott, hogy mi lett volna belőle, ha nem hátra indul el, hanem, hanem előre.

A szemed takard el, és úgy számolj el egész` százig, én meg a korlát mögött bújok el, úgy, hogy csak a szívem látszik, és onnan fogod tudni azt, hogy én vagyok az egyetlen ember, akivel jó lenne egyszer.

Átlátszik a szívünk, mer` atlétánk nincsen, a szél a szoknyákat fölfújja a gerincen. Viszonylag nagy bajom van a szerelemmel: hogy rövidebb a fonál, mint amíg tart az ember.

Ha nem is együtt mindig, de mi mindig ugyanarról gondoltuk ugyanazt, s már el is hittük volna, hogy a másik se menne, ha az egyik kikapcsolna.

Napfény akartam lenni, Friss zápora a földnek. Szél a hajadban, patak, Ami kavicsot görget.

Az élet nagybetûje még hátba vág elégszer ahhoz hogy ne fájjon úgy sincsen elég szer a részed vagyok én is de a tiéd a történet nem téged faragnak hanem te meséled.

Tüzet raktam a szívemben. Keresztbe raktam a fákat. Gyufát gyújtottam, és néztem, ahogy elég benne a bánat. Vagy öröm volt...

A szerelem olyan, akár, akár a tenger, Hogy csordultig van telve szerelemmel, Hogy sose fáradt, hogy éjjel is ébren, Hogy amíg álmodsz, az ő szemében Ringunk mi ketten.

Több bennem a kötelesség, több benned a hála, ha a szív gondolkodik, nem nagyon jut idő másra. Több benned a csalódás, több bennem a méreg, ha a szív szalutál, már nincs benne élet.

Az oroszlán gyengesége a nyulak bátorsága.

Az én tengeremen csak egy hajó van, és ott úszik, a víz bárhogy is dobálja, és ha nagy ritkán csendesség van, azt mondja, hogy az az ő boldogsága.

A lányának apja, az öccsének bátyja, nincsen szeretője, és nem volt barátja. Az éveket bedobta egy szív nevû gödörbe, eső esett rá, és iszap lett belőle.

Látni a szíveddel, a szemeddel lesni, ha becsukod, vágyak, és ha kinyitod, semmi. Majd a hintaszéked elringat, s az álom nem jön a szemedre, csak ott ül a párkányon.