Agatha Christie

Les femmes, mind hajlamosak a féltékenységre, s néha leginkább azok, akikről legkevésbé hinné az ember.

A legtöbb lány neurotikus, kivált a serdülőkorban. Ilyenkor még mindegyik éretlen, segítségre szorul, különösen a szerelem terén. Még képtelenek kiválasztani a megfelelő partnert, s leginkább olyan alakokhoz vonzódnak, akik bajba sodorják őket. Úgy tûnik, korunkban igazán kevés az erős jellemû szülő, aki meg tudja óvni lányát az efféle veszélyektől. Ilyenkor aztán a lányok szenvednek, hisztériáznak. Rosszabb esetben meggondolatlanul férjhez mennek, aminek rövid időn belül válás a vége.

Annyi embert ismerünk az újságokból! Mindenki áhítatos tisztelettel bámulja őket. Nem látszik rajtuk, pedig komplett hülyék. Én tudom. Meglepődne, ha sejtené, mekkora hibát követett el egyik-másik nagykutya.

A gyerekek nap mint nap éreznek hasonlót. Dühbe gurulnak, s azt mondják apjuknak-anyjuknak: "Gonosz vagy! Utállak! Bárcsak meghalnál!" Az anyák - mint értelmes, józan teremtések - nem veszik zokon, oda sem figyelnek. Ám mikor felnövünk, még mindig gyûlölhetünk ugyan, de már nem akarunk gyûlöletből ölni. Vagy ha mégis... nos, akkor börtönbe kerülünk.

Az emberben mûködik egy természetes védekező mechanizmus, ami a kellő pillanatban megóvja attól, hogy átlépje azt a bizonyos határt.

Senki nem szeret sajnálkozni, főleg ha a hibát ő követte el.

Az emberek sosem olyanok, mint amilyennek emlékszünk rájuk. Ha csinosnak, kedvesnek akarjuk megőrizni őket, képzeletünkben felnagyítjuk ezeket a tulajdonságaikat. Az évek múlásával egyre inkább olyanná alakítjuk az emléküket, amilyennek látni szeretnénk őket.

Az emberek emlékeznek. Kivált az öregek. Nem a közelmúlt eseményeire, hanem a régi, mondjuk húsz évvel ezelőtti dolgokra. (...) Fontos dolgokat mondhatnak közéleti személyiségekről, esetleg régi botrányokról.

Különös, hogy az emberek mennyire ragaszkodnak a foglalkozásukhoz, hogy örökké ugyanazt akarják csinálni!

Van valami ezekben az új lakótelepekben, amitől az emberek ferdén néznek a szomszédjukra. Talán mert mindnyájan újak vagyunk itt. Hogy mit képesek összeintrikálni, pletykálni, meg írogatni a tanácsnak, meg minden, hát megáll az eszem! Igazi városokban egyszerûen nem érnek rá az emberek ilyesmire.

Miért ne gyûlölném? A legrosszabbat tette velem, amit ember a másikkal megtehet. Elhitette, hogy szeret, és szüksége van rám, aztán bebizonyította, hogy hazugság az egész.

A gyerekek megsínylik az ilyesmit. (...) Jobban, mintsem a környezetük valaha is gondolná. A fájdalmat, a visszautasítást, a valahova tartozás hiányát. Olyasmi ez, amit nem lehet csupán kedvező életkörülményekkel jóvátenni. Nem pótolja az iskoláztatás, a kényelmes otthon, a biztos jövedelem vagy a kezdő tőke valami szakmához.

Örökké tartó folytonos elragadtatás nem létezik. Nagyon szerencsések vagyunk, ha sikerül nyugodt és elégedett vonzalomban, derûs és józan boldogságban élni.

Az a fajta egyéniség volt, aki folyton arról beszél, hogy mit csinált, mit látott vagy mit érzett vagy mit hallott. Arról sose beszélt, hogy bárki más mit mondott, mit tett. Az efféléknek olyan az élet, mint valami egyirányú utca... csak a saját útjukat érzékelik benne. A többi ember számukra csak olyan... mint a tapéta a falon.

Az embereknek többnyire van valami önvédelmi ösztönük. Tudják, hogy kik előtt nem tanácsos ezt vagy azt mondani vagy tenni.

Mindig megtette, amire kérte, és ráhagyott mindent (...), de az még nem mindig jelenti azt, hogy az ember szeret valakit, ugye? Az is lehet, hogy csak nincs mersze ellentmondani.

Nagyszerû dolog nagymamának lenni. Az embernek nincs szülői felelőssége.

A fiatal orvosok mind egyformák. (...) Rögtön megmérik az ember vérnyomását, és akármi is a baja, felírnak valami gyárilag előállított, újfajta tablettát. Rózsaszínût, barnát, sárgát. Manapság olyan a gyógyítás, akár a szupermarket: csupa csomagolt micsoda.

Az ember beleszeret egy férfiba, és hozzámegy, megszokja az összes bogarait, és szép kényelmesen letelepszik - és aztán fogja magát és felrúgja az egészet, hogy elölről kezdje! Kész őrültség!

Imádott vásárolni. Az volt neki az élet sója. Az ember ismerősökkel találkozik, és beszélgethet egy kicsit, pletykálhat az eladókkal, és lehetősége nyílik megnézni a különféle árukat a különféle üzletekben. És egész hosszú időt el lehet tölteni ezekkel a kellemes elfoglaltságokkal anélkül, hogy lelkiismeret-furdalást kellene éreznie a kimaradásért.