Agatha Christie

Agytrösztnek csak hatalmas és baljós alakot tud elképzelni az ember.

Csak a bolond verítékezik. Az embernek gondolkodnia kell, és a hadjáratot minden részletében megszerveznie. A siker titka roppant egyszerû, de azt ki kell gondolni. Valami egyszerût. Az ember kigondolja, gyakorlatilag megvalósítja, és kész.

Nem szép, hanem szokatlan és feltûnő volt. Személyiség. Előttem ment be az étterembe, s elfogott az az ostoba férfibüszkeség, amit olyankor érzünk, amikor különleges nővel mutatkozunk.

Most kezdek rádöbbenni, milyen tévesen ítélem meg az embereket.

Ha valaki úgy gondolja, hogy az öngyilkosság a menekülés útja a bajból, akkor nagyjából mindegy, hogy mi a baj.

Túlságosan is hajlamosak vagyunk rá, hogy Istennek tulajdonítsuk a sok gonoszságot, amelyet az ember követ el, szabad akaratából. Istennek nincs rá szüksége, hogy büntessen minket (...) Nagyon szorgalmasan büntetjük mi magunkat.

Valószínûleg sokkal eszesebbek és intelligensebbek vagyunk! Csak egy kis eltökéltségre volna szükség.

Bennem bőven van akaraterő. Az életem aktív és teljes. Az egyik legboldogabb ember vagyok (...) Rengeteg a tennivalóm. De való igaz, hogy rögtön fegyvert ragadok, amint hallom ezt a régimódi előítéletet, mely szerint egy nő helye csakis otthon lehet.

A legnagyobb találmányokat és a legtöbb zseniális eredményt a tétlenségnek köszönhetjük, legyen az kényszerû vagy akaratlagos. Az emberi agy szívesen fogadja, ha kanalanként etetik meg vele mások gondolatait, de ha megfosztjuk ettől a tápláléktól, vonakodva ugyan, de elkezd önállóan gondolkodni - és ez a gondolkodás, hadd emlékeztessem rá, eredeti és ezért értékes eredményeket hozhat.

Félünk az atomrobbanástól, a stroncium 90-től meg a hasonlóktól, így igazán védtelenül állunk a tudományos szuggesztióval szemben.

- Maga szerint a gépek idővel átveszik az ember helyét? - Az emberét igen. Azét, aki csak a munkaerő egysége. De a nagybetûs Emberét soha. Létezik ugyanis irányító ember, gondolkodó ember, aki a gépnek készít kérdéseket.

A világ változik, és mostanában egyre gyorsabbak a változások. Felgyorsult a tempó, és ezt ki kell használni. Új horizontok nyílnak.

Az embernek magának kell megszerveznie a sakkhúzásait, és ez elég sok tervezést igényel, de manapság már nincs szükség, egyáltalán nincs szükség undorító tanonckodásra.

A legtöbb gazdag ember számára a pénz megszerzése a dolgok alfája és omegája. Fektess be egyre nagyobb összegeket, keress egyre több pénzt! De minek? Meg se pihennek, és fel se teszik maguknak a kérdést: miért? Nem tudják.

Tudja, minden attól függ, mit akar az ember az élettől. Az a lényeg, hogy az ember vágyai elég erősek legyenek. Sok embernek van sok pénze, de sejtelmük sincs, hogy mire használják. Végül azután magával rántja őket a pénzcsinálás gépezete. Rabszolgává válnak. Korán reggel elmennek a hivatalba és későig maradnak; nem jut idejük az élvezetekre. És mi a jutalom? Egyre nagyobb autó, ház, egyre drágább szerető vagy feleség, és hadd tegyem hozzá, egyre több fejfájás.

A gyenge pont... mindenkinek van gyenge pontja... mélyen, a test szöveteiben. A gyengeségből jön az erő... a halál ereje és békéje.

A legtöbb és végső megnyugvás a halál. Csak a halál oldja meg a gondokat. Csak a halálban van igazi béke. Ezt minden nagy ember tudja. Emlékezz Macbethre: "Nem gyötri többé a lázroham élet." Emlékezz Trisztán és Izolda elragadtatására. Szerelem és halál. Szerelem és halál. De a legnagyobb mégiscsak a halál.

Az ember mindig készüljön fel a legrosszabbra. El se tudja képzelni, mennyire megnyugtatja az idegeket. Azonnal arra gondol az ember, hogy nem lehet annyira rossz, amennyire elképzelte.

A szerelem nagyon rossz hatással van a férfiakra. Megzápul tőle az agyuk. A nők éppen ellenkezőleg, pompásan érzik magukat, szinte sugárzanak, és kétszer olyan csinosak, mint egyébként. Vicces ugye, hogy a szerelem jól áll a nőknek, a férfiak meg olyanok lesznek tőle, mint a beteg birkák.

Amikor az embernek mindent meg kell köszönnie, meg folyton olyanokat mondani, hogy milyen kedves tőled, meg hasonlók, akkor az ember belülről egy kicsit megrothad, és a változatosság kedvéért úgy szeretne egyszer jól odamondani... De amikor végre alkalma nyílik rá, a fejébe száll, és azon kapja magát, hogy túl messzire ment.