Ugrás a tartalomra
Az emberi lény - úgy látszik - csak addig boldog, amíg jövője van, s amíg e jövőre várakozhat, akár csupán a kellemes holnapról, akár a halál utáni örök életről legyen szó. Különféle okokból egyre több ember akad, aki képtelen hinni az utóbbiban. Az előbbinek viszont megvan az a hátránya, hogy ha a kellemes holnap elérkezik, nehéz valóban élvezni további, jövendő holnapok ígérete nélkül. Ha a boldogság mindig valami jövőben várttól függ, csupán álmokat kergetünk, amelyek mindig kicsúsznak kezünk közül, mígnem jövőnkkel együtt magunk is elenyészünk a halál szakadéka mélyén.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha a boldogság csakugyan valamilyen tárgytól, elért eredménytől vagy emberi kapcsolattól függene, akkor azonnal boldogok tudnánk lenni, ahogy megszerezzük a kérdéses dolgot. Biztosan ti is tudtok mondani ilyet! Az a legszomorúbb az egészben, hogy amíg azt hisszük, hogy csak akkor lehetünk boldogok, ha megszerzünk valamit, nem tudunk boldogok lenni itt és most. Pedig csak itt és csak most lehet az ember boldog. Nem lehetünk boldogok a jövőben, hiszen az még nem létezik.
-
Aki látja a jövőt, boldog, mert biztos lehet benne, valóra válnak-e álmai - ám ugyanakkor boldogtalan is, mert hiába bízhat a sikerben, pontosan tudja, milyen hosszú az út, amit meg kell tennie, milyen sok a kín, amit még át kell élnie.
-
Az embernek rengeteg oka van boldogtalannak lenni. (...) Ezért aztán ha alkalom adódik a boldogságra, azt mindig kihasználjuk! Fütyülünk a holnapra, úgyse lehet kiszámítani!
Francois Lelord
-
Egyetlen ember sincs tudatában annak, amikor megtapasztalja élete legboldogabb pillanatát. Vannak, akik izgatottságukban azt hajtogatják, hogy ez életük legboldogabb pillanata, de a lelke mélyén mindenki azt reméli, hogy az a perc még nem jött el. Azt hiszik, hogy valamikor a jövőben egy sokkal szebb és boldogabb pillanat vár rájuk. Hiszen micsoda kegyetlenség volna, ha már fiatalon tudná az ember, hogy soha semmi nem lesz szebb ennél. Hogy minden csak rosszabb lesz. Nem igaz?
Cecilie Enger
-
A boldogság egy olyan történés, amit minél jobban, minél erőszakosabban akarunk, annál kevésbé jön létre. Sőt, egy lépéssel ennél is tovább megyek: amikor az ember a boldogságot átéli, rendszerint még akkor is csak valami érdekes, izgalmas érzést él át, és csak utána gondolja, hogy ez volt a boldogság.
-
Sokan reménykednek abban, hogy egészségesen fognak megöregedni, és hirtelen éri utol őket a halál - ez azonban csak keveseknek adatik meg. Az emberi élet vége nem túl vidám, hiszen olyan időszak ez, amikor a hiányok addig halmozódnak, amíg be nem következik a halál. A megelőzés és a korai beavatkozás következtében hosszabban vagyunk betegek, a hiányok később jelentkeznek, később halunk meg. Tehát a kellemetlenségekkel járó évek nem tûnnek el, csak későbbre halasztódnak.
Rudi Westendorp
-
A rosszra mindig még rosszabb következik. Az ember azt hiszi, hogy már megtörtént a legrosszabb, hogy minden rémálma eggyé olvadt egy képtelen és mégis létező, valóságos borzadályban, és egyetlen vigasza, hogy rosszabb már nem érheti - ha netán volna is ilyen, az értelme megpattanna a láttán, és már nem fogná fel. De a rosszabb igenis bekövetkezik, az ember értelme nem pattan meg, és az élet megy tovább. Úgy lehet, tisztában vagyunk vele, hogy a világ nem tartogat számunkra több örömöt, hogy amit tettünk, mindörökre megfoszt a remélt haszontól, kívánhatjuk, hogy vajha mi haltunk volna meg a másik helyett - és az élet mégis megy tovább. Felismerjük, hogy a magunk felidézte pokol mélyére süllyedtünk, és mégis élünk tovább, egyik napról a másikra - mert mást nem tehetünk.
Stephen King
-
Gondolkoztam ezen a "legyünk boldogok" dolgon, és úgy érzem, hogy az emberek akkor érzik elveszettnek magukat, amikor azt hiszik, a boldogság az életcéljuk. Mindig úgy gondoljuk, hogy egy nap majd boldogok leszünk. Megszerezzük az autót, megkapjuk azt az állást, vagy azt a bizonyos személyt, aki helyrehozza az életünket. De a boldogság csak egy állapot, egy bizonyos hangulat, nem úti cél. Olyan, mint amikor fáradt vagy éhes vagy. Nem állandó. Jön-megy, és ez így van rendjén. És szerintem ha így gondolnának rá az emberek, akkor sokkal többször találna rájuk a boldogság.
-
Kérdezzük meg az emberektől, hogy mit akarnak az élettől. A válasz egyszerû. Boldogságot. Talán ez az elvárás, habár pont az, hogy boldogok akarunk lenni, tart távol attól, hogy azok legyünk. Talán minél többet próbálkozunk, és jobban akarjuk a boldogságot, annál bizonytalanabbak vagyunk, hogy megtaláljuk-e. Elérjük azt a pontot, hogy már fel se ismerjük önmagunkat. Ehelyett csak mosolygunk. Iszonyúan próbáljuk annak a boldog embernek mutatni magunkat, akik lenni akarunk. Míg végül be nem ugrik, hogy mindig is ott volt. Nem az álmainkban vagy a reményeinkben, hanem a tudásban, a kényelemben. Az ismertben.
-
Ahogy reménykedve tekintünk a jövő elé, egyre többet gondolunk rá, és elképzeljük, hogyan fog kinézni. És minél többet foglalkozunk gondolatban vele, illetve minél inkább számítunk a pozitív eseményre, annál jobban örülünk neki, amikor végre elérkezik.
Michael Slepian