Ugrás a tartalomra
A gyerekek erkölcsi kioktatása mellett semmilyen érv nem szól. Az csak egy pszichológiailag téves gyakorlat. Egy gyereket helytelen arra kérni, hogy ne legyen önző. Minden gyerek egoista, és a világ az ő birodalma. Ha van egy almája, egyetlen kívánsága az, hogy megegye azt az almát. Ha az anyja bátorítja, hogy ossza meg a kisöccsével, annak az lesz a fő következménye, hogy megutálja a kisöccsét. Az, hogy tekintetbe vegyen másokat, később jön - méghozzá természetes úton -, már ha a gyereket nem arra tanították, hogy önzetlen legyen. Ha viszont a gyereket kényszerítették az önzetlenségre, akkor valószínûleg soha nem következik be. Azzal, hogy az anya elnyomja az önzőséget, azt végérvényesen rögzíti.
Kapcsolódó idézetek
-
Mondani szokás, hogy bármit megtennénk a szeretteinkért. Valóban így van? Bármit megtennénk? Mindent megadnánk? Nem vagyok meggyőződve róla, hogy egy gyerek képes ilyen önzetlen szeretetre. Egy anya mindenképpen. Az anyák megragadják a gyereküket, és kivetik magukat egy mozgó jármûből, nehogy bántódásuk essen. Gondolkodás nélkül. De nem hinném, hogy egy gyerek ösztönösen képes lenne ilyesmire. Meg kell tanulnia.
Trevor Noah
-
Veszélyes illúzió, hogy ami nincs tiltva, azt szabad. E mögött az a hit áll, hogy az ember erkölcsösnek születik, és tudja a szabályokat, tehát felesleges megtanítani rájuk. Csakhogy ez nem igaz! Nincsenek olyan erkölcsi szabályok, amelyek minden kultúrában megtalálhatóak. Ami univerzális, az mind biológia. Az ember tanulással válik társadalma részévé, a szocializáció kényszerekkel történik.
Csányi Vilmos
-
Senkinek sem szabad akaratát másokra kényszeríteni, még akkor sem, ha a jóra akarja rábírni. Az ilyen külső kényszer nem segíti a fejlődést; az értelmet kell meggyőzni, az érzelmeket kell felkelteni és megtisztítani, különben csak talmi a nyereség.
Annie Besant
-
A végső lecke önzetlenségből a szülőség, ha jól csinálod; márpedig higgy nekem, csomó mindent rosszul fogsz csinálni. De sokkal jobb munkát fogsz végezni, ha magad elé helyezed a gyermeked, mert ha fordítva teszel, az nem igazságos.
-
Nem a tudást kell a gyerek fejébe önteni, hanem abban kell támogatni, hogy igénye legyen tudást szerezni. Nem erkölcsi szabályokat kell bemagoltatni, hanem abban kell támogatni, hogy megtanulja megoldani a problémáit a természetes erkölcs keretein belül.
-
A gyereknek, mint mindenkinek, az lenne a jó, ha úgy viselkednénk, mint egymást szerető, normális emberek, akik nem akarnak állandóan előnyökhöz jutni a másik által, hanem az egymás iránti érzelmeken alapuló, kellemes és örömteli együttélés lehetséges útjait keresnénk. Nem túlféltően, nem túlóvóan, nem neurotikus kötődésben. Az a szülői, nagyszülői habitus, hogy képtelen vagyok a jelenben élve, felelős emberként mérlegelni egy kérést, hanem mindig pattanok, amikor valamit kiejt a száján, önmagában abnormális, és egy gyereknek rosszat tesz, ha abnormális gesztusok sokaságát kell átélnie.
Vekerdy Tamás
-
Azzal, hogy megóvjuk gyermekeinket minden nehézségtől, nem lehet, hogy csak annyit érünk el, hogy halálosan rettegni fognak azoktól? Azáltal, hogy agyba-főbe dicsérjük őket mindenért, és erősítjük az önbecsülésüket, ugyanakkor nem szembesítjük őket a való világban várható következményekkel, nem lehet, hogy kevésbé lesznek toleránsak, és úgy fogják érezni, nekik minden automatikusan jár, miközben fogalmuk sincs a saját hiányosságaikról? Azzal, hogy minden vágyukat teljesítjük, nem lehet, hogy csak a hedonizmus új korszakának alapjait fektetjük le?
Anna Lembke
-
Jó befolyás nincs. Minden befolyás erkölcstelen. Miért? Mert a célunk az önfejlesztés. Hiánytalanul megvalósítani természetünket: ez a rendeltetésünk. Egy embernek teljes életet kell élni, formát adni minden érzésének, kifejezni minden gondolatát, valóra váltani minden álmát.
-
Csakis kölcsönös önzetlenséggel szerezhetünk mindketten érvényt az érdekeinknek. Mindketten jobban járunk, ha osztozunk a feleslegen, megmentjük egymás bajba jutott gyerekeit, és nem késeljük meg egymást, mint hogyha hagyjuk ránk rohadni a felesleget, elsüllyedni a gyerekeinket, és folyamatosan civakodunk egymással. Persze én egy kicsit jobban járnék, ha önző módon viselkednék a másikkal, és ő járna rosszabbul, de ugyanez fordítva is igaz, vagyis ha mindketten megpróbálnánk élni az önzőség előnyével, mindketten rosszabbul járnánk.
Steven Pinker
-
Egy jobb világban mindenki a gyermekektől tanul majd. Most sietve igyekszel tanítani őket. Senki sem tanul tőlük, pedig ők oly sok mindenre megtaníthatnának. Neked azonban semmid nincs ahhoz, hogy taníthasd őket. Nincstelen vagy. Azt akarod, hogy a gyermeked is az legyen?
Osho