Allison Pataki

Bennem olthatatlan a kíváncsiság, és azokban az emberekben is, akiket a legjobban szeretek. Ezt tartom az egyik legellenállhatatlanabb személyiségvonásnak, mert magában hordozza a folyamatos tanulás, az állandó kérdésfeltevés ígéretét, és elûzi az unalmat és a passzivitást.

Feleségként másvalaki érdekeit ugyanolyan fontosnak kellene tartanom - néha talán még fontosabbnak is, mint a sajátjaimat.

Amikor oda jutunk, hogy társat választunk egy életre, fontos, hogy ne vegyünk semmit se biztosnak, különösen ne a másik embert.

A közösségi média még egy jó napon is képes elrontani az ember hangulatát és önértékelését, hiszen nem látunk mást, mint egy sor ember végtelen számú, kiemelt pillanatát.

A közösségi média szirénhang, amely képes tompítani és elterelni a figyelmet, kiemelni a jelenből, és átvinni mások kitalált, kozmetikázott világába.

Akármennyire is szeretjük egymást, akármilyen boldogok is vagyunk, (...) lesznek napok, amikor elfeledjük a jó szerencsét, ami összehozott minket. Lesznek napjaink, amikor adottnak vesszük az életünket és a szerelmünket. Amikor kudarcot vallunk abban, hogy köszönetet mondjunk a sok áldásért, amiben részesültünk, és kell majd egy emlékeztető.

Az emberek (...) nem jutnak el a boldog végkifejletig anélkül, hogy előtte számtalanszor össze ne tört volna a szívük.

Hálát adok Istennek a nőkért. Ha szükség van rájuk, nem maradnak távol.

Van valami az ünnepekben és a vidám időkben, ami sokkal nehezebbé teszi elviselni a fájdalmat. Egyetlen napon sem könnyû mély szomorúságot hordozni, de még annál is rosszabb például egy ünnepen, ahol egy rakás átkozottul boldognak tûnő emberrel kell szembesülnünk.

El akartad valaha cserélni az életedet? Mondjuk így: ezt nem tudom tovább csinálni, átvenné valaki tőlem? Nem tudná valaki más hordozni helyettem ez a terhet, akár csak egy napig? Így éreztem néha, a legsötétebb pillanataimban.

Mindig megvan a kockázata annak, hogy egy hullám éppen rajtad törik meg, és maga alá gyûr. Mégis, az egyetlen lehetőség, hogy ne zúzzon össze a feléd közeledő hullám, ha egyenesen ráúszol a háborgó, megtörő vízre. Ilyenkor az ösztöneink ellen megyünk, és félelmetes érzés lehet, de ez van: ússz be egyenesen a megtörő hullámba, merülj alá és ússz át alatta vagy ugorj át felette, mert arra nincs mód, hogy teljesen elkerüld. Megpróbálsz visszafordulni és elmenekülni, de hiába is menekülnél - a hullám idővel elkap és visszahúz. Muszáj szembenézned vele, és keresztülmenned rajta, hogy magad mögött hagyhasd. És mi vár a hullámtörésen túl? Áldás. Súlytalanság. Béke és csönd, tested erőfeszítés nélkül lebeg a sima víztükör tetején, előtted a nyugalmas, szétterülő kékség.

A kétségbeesés olyan, mint személyes árulást elkövetni Isten ellen: a hit hiánya, a remény ajándékának elvetése, lemondás a kegyelembe vetett bizalomról.

Az ártatlanság a körülményektől függ. Olyan állapot, amely a kitettség vagy a tapasztalat hiányából fakad. Sokkal inkább passzív, mint aktív. A tisztaság aktív döntéseket kíván. Csak úgy szerezhető meg, ha próbatétel érkezik, és azon meg is felel az ember.

Bárcsak mindig emlékeznénk rá, hogy a napot azzal kezdjük, hogy hálásak vagyunk az életért, bármilyen nehéznek is tûnjék éppen! Arra, hogy jelen legyünk a szeretteink életében, figyeljünk rájuk, és engedjük, hogy sírjanak, amikor arra van szükségük.

Bárcsak mindig emlékeznénk rá - még ha azzal is töltöm a napjaimat, hogy nőkről és az ő szerelmi történeteikről írok -, hogy a miénk, ez a törékeny, tökéletlen, becses történet, amelyet napról napra írunk, a legfontosabb valamennyi közül, és mindennap választhatjuk azt, hogy szerelemmel, örömmel, hálával és hittel írjuk!

Az élet törékeny és gyenge, és senki, még egy világklasszis idegsebész sem tudja megmondani, mit hoz a holnap, vagy akár csak a következő óra.

Mit jelent ez, hogy teljes élet? Ezt a kérdést mindannyian másképp válaszoljuk meg, és ez jól is van így. De egy dolgot biztosan tudok: nem jelent tökéletes életet, mert az nem lehetséges (...). Nem létezik élet kemény próbatételek és hirtelen bekövetkező, sokkoló események nélkül. Sem nekünk, sem másoknak.

Nincs könnyû házasság. Nincs könnyû szeretet. A hit pedig persze, hogy nem könnyû. Bármikor, bármilyen formában beüthet a tragédia, az élet egy csapásra ijesztővé és keménnyé válhat. Kiabálunk, sírunk, a földre rogyunk és ökölbe szorított kézzel szitkozódunk, hogy nem akarjuk tovább csinálni. És ilyenkor adódnak a legnagyobb lehetőségeink és a legfontosabb választásaink.