Ugrás a tartalomra
Feleségként másvalaki érdekeit ugyanolyan fontosnak kellene tartanom - néha talán még fontosabbnak is, mint a sajátjaimat.
Kapcsolódó idézetek
-
Bizonyos, nagyon is fontos vonatkozásokban könnyebb fölfedeznem azt, amit a másik emberről akarok tudni, mint ugyanazt önmagamról.
Gilbert Ryle
-
Nem kevésbé szükséges mások érdekeit szolgálni, mint a sajátunkat.
Károlyi Gáspár
-
Egy kapcsolatban nem csak az számít, hogy megkapjuk, amit akarunk. A másik akarata is fontos, a tisztelet, amely miatt figyelembe vesszük, illetve a hatalom, amely miatt szándékosan semmibe vesszük.
Piia Leino
-
Az ember érzi, hogy fontos, ezt azzal is bizonyítja, hogy mások élete fontosabb neki a sajátjánál.
Palotai Boris
-
Valahányszor észreveszem, hogy valami zavar a másik emberben, nem ártana átgondolni, hogy amit látok, az legalább (...) annyira rólam is elmondható.
Jorge Bucay
-
Fontos, hogy párunk álljon életünk fókuszában, még akkor is, amikor több időt töltünk a gyerekekkel.
-
A szeretteinket olykor el kell veszítenünk, másképp nem tudhatnánk meg, hogy mennyire fontosak nekünk.
-
Egy házas- vagy élettársat többek között arra is tartunk, hogy legyen kin levezetni az indulatokat.
Lángh Júlia
-
A feleség az egészen más tészta. Jóval több vesződéssel jár, de megéri, mert sokszorosával viszonozza a törődést. Melegen ajánlom a figyelmedbe a feleségeket. Különösen az ember sajátját.
-
A szerelmes szemében a másik egyszerre fontosabbá válik, mint saját maga.
Kerstin Gier