Alvin és a mókusok

Csak egy féreggé kell válnom, És az ölembe hullik minden. Azt mondják, nem is kell ezt hánynom, És megvalósul az álom, És engem veregetnek vállon, Csak legyen cipzár a számon. De nekem nem kell ilyen áron, Sajnálom.

Kell egy társ, ki mindent érted tesz, (...) Meg az a feltört szoftver az élethez, Ami jön, lát, dönt, győz, ami képes lesz.

Csak a szívemből hiányzik Az az apró darab, Kéne vissza, a múltkor nálad maradt, És tönkretetted egy pillanat alatt!

Néha fáradt, de még remél, Bőrig ázva is célba ér, Hisz az ember képes a többezer éves kérgekkel tenyerén, Legyek bátor, legyek szép, ki vigyáz rád, s örökké él, Mi túljárunk majd a halál eszén.

Néha éld, hogy forog a világ, És ne nyalj talpakat szép szavakért, Légy halhatatlan, hagyj nyomot a földön, S érj célba, de csak magadért, Tudd, ki vagy, sajnáld, aki bánt, mert nem ez az érdem, Én éltem és most rajtad a sor, hogy élj s ne félj.

Van úgy, hogy támad, hogy ellened fordul a hibád, Zavar a zaj és zavar a fény, Valaki mondja már, hogy túl vagyunk a felén, Nehezén s ennyi az egész, Hogy ne félj.

Tudod, csak akkor nem fogsz félni, Mikor már nem lesz kiért élni.

A világvégén örömről beszélni, Tolvajoktól alamizsnát kérni, De én megteszem, Mert érted, fiam, megéri. Megtanítlak emberként élni!

Legyél hasznos, vésd fel a falra, Így mindenki emlékszik majd arra, Hogy te már tudtad, megvolt a képlet, Mikor véget ért az élet.

Van úgy, hogy az egész színes, mint egy kalandregény: Csapdák, álarcok, vad, kemény csaták. Van úgy, hogy az egész szabad, jóízû nevetés: Szélesvásznú vidám bolondozás.

Egy szótár, egy élet is kevés, Hogy leírjam, szívemnek mit érsz. Tudom, nem csapsz be, ha ígérsz.

A tömegbe lépsz és csak állsz egyedül, Majd egy porszem leszel, ami elvegyül.

Csak hajt a vágyakozás, ez éltet, (...) Másért, máshol, másmiért, Mert minden az égig ér, Ami az életben nem lehet a tiéd.

Nincs járható út. Elnyel a mélység, De valami van, Ami visszahúz.

A végzet nem várhat, Tényeket torzíthatsz, A végén ordíthatsz. Hiába a béke, Egyszer csak vége.

Hogy élnél ma, ha tudnád, Holnap vége és nem lesz folytatás?

Nézd, ez az én harcom, És csak nekem ég az arcom. A remény bennem Csak addig él, Ameddig én életben tartom. Még bírja a testem, Nem kell pánikba esnem. Vannak még csodák, Csak mondd, Hogy merre keressem.

Ha ma elvesztem Holnap újra kezdem Ha egymagamban is kell összeesnem Talán jobban is lehetne élni Hisz egy halálraítélt is tud még remélni.

Egyszer majd elfelejtelek téged, És nem fog fájni fejem, De most még téged látlak Utcákon és tereken, Reggel a májkrémes kenyeren, Boltban a mosószereken, A hazug tekinteteken, Biztonsági felvételeken, Minden ordító gyereken, Mozikban a sírós részeken, Könnybe lábadt szemeken.

Azt hiszem, nélküled is tudom, hogy hol a helyem. Azt hiszem, még jobban nyitva tartom a szemem. Azt hiszem, egyedül is rájövök, hogy mi jó nekem. Azt hiszem, elengedheted mind a két kezem.