Arany János

Az egész világ két pártra szakadt. Egyik párt a szabadságot akarja kivívni, másik párt a szabadságot akarja elnyomni.

Hisz szép ez az élet Fogytig, ha kiméled Azt ami maradt; Csak az ősz fordultán, Leveleid hulltán Ne kivánj nyarat.

Szeretem én langy május-reggelen A permet-essőt, mely gyéren aláhull, Csillámfonalkint, a dörgéstelen, Napszûrte felhők tiszta fátyolárul, Midőn a tájnak élénk zöldje lenn, A szőke fényü légből visszahárul És sárgazölddé lesznek a sugárok, Melyekben a kelő nap átszivárog.

Nem itt, nem itt van az én világom; Más vidék az, ahova én vágyom!

A nyelvnek is törvényeit: Széppé, jóvá mi tészi: Nyelvész urak jobban "tudják". A költő jobban "érzi".

A szellem élni fog!

Megverem: kevés lesz; megölöm: sok volna, Õ pokolba menne, én pedig bitóra.

Jaj, ki parancsom, élve, szegi!

Mûvész hazája széles e világ; A hírnév országutját lakja ő, S ez út hosszába` minden olajág, Minden babér az ő számára nő.

Ha per, úgymond, hadd legyen per!

Engem sem a gólya költött! Nagy dolgokra születtem: Jártam egykor, mint akárki, Négykézláb, S vagyok mostan, mint sokan nem Ép-kézláb.

Mindenki gyanús nekem, aki él!

Kél és száll a szív viharja Mint a tenger vésze; Fájdalom a boldogságnak Egyik alkatrésze.

"Költő hazudj, de rajt` ne fogjanak"; Mert van egy példa, hogy: a sánta eb... A sánta költő még keservesebb.

Szívemet társi szomja, Emberekhez vonva-vonja, De majd, mint beteg az ágyba, Visszavágyik a magányba.

Meghalt a vén Test; - kiterítve Fekszik az első éjjelen: S éjfélkor, ím, mert zárva idve, Fölötte egy árny megjelen: A Lélek, meztelen.

Istenem, Istenem, Mért nem adál szárnyat, Hogy utól- Érhetném Az anyai vágyat!

Rettent a perc, a létező S teher minden következő.

Egyszer volt egy leány, Ki csak úgy játszott a legénnyel, Mint macska szokott az egérrel!